Index Vakbarát Hírportál

Ki tud viccesebbet rajzolni az ISIS-ről?

2015. május 26., kedd 19:01

Karikatúra-versenyt rendezett Irán az ISIS-ről, hogy ezzel hivja fel a figyelmet arra, milyen messze állnak a valódi iszlámtól a terrorszervezet céljai, írja az Independent. A pályázatra érkező műveket teheráni kulturális központokban állították ki, és május végén lesz egy díjátadó is, ahol megjutalmazzák a nyerteseket.

A szervezők arra kérték az alkotókat, karikatúráikban főként az ISI által elkövetett bűnökre fókuszáljanak. A versenyre 40 országból összesen 800 pályázat érkezett, ebből 280-at állítottak ki Teheránban, mondta Mohammad Habibi, a verseny kurátora.

"Manapság mindenki ismeri az ISIS nevű parazitát, és tudják, milyen bűntettek hajtottak végre az emberiesség, a művészetek és a kultúra ellen. A művészeknek pedig kötelességük erre felhívni a közvélemény figyelmét" - mondta Habibi.  

A díjátadóra néhány külföldi karikaturistát is várnak, de nekik álnéven kell Iránba utazniuk a biztonsági kockázatok miatt. 

Rovatok