Index Vakbarát Hírportál

Az ENSZ hónapokig nem tett semmit a szexuálisan bántalmazott gyerekekért

2015. május 30., szombat 12:07

Pénteken nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint valami nagyon nem ment rendben az ENSZ-nél azután sem, hogy már lehetett volna tenni a nemzetközi békefenntartók egészen durva szexuális gyermekbántalmazásai ellen. A vizsgálatok elakadtak, a bűnösök helyett az esetről először beszámoló gyermekjogi aktivistákat kezdték vizsgálni.

Idén tavasszal kiszivárogtatott jelentésekből került nyilvánosságra, hogy a Közép-Afrikai Köztársaságban valami egészen brutális visszaélés-sorozat történt. A káoszban, polgárháborúban és súlyos éhezésben vergődő országban állomásozó francia békefenntartó katonák, ahelyett, hogy megvédték volna az amúgy is végtelenül kiszolgáltatott gyerekeket, szexuálisan bántalmazták őket. A menekülttáborban a katonák ételadagokkal kényszerítették szexre a gyerekeket, akik közül néhányan olyan kicsik voltak, hogy nem is értették, miket kérnek tőlük az ennivalóért cserébe.

Az egy évvel ezelőtti első szóbeszédek után egy év telt el, mire idén tavasszal igazán elkezdődött volna a felderítés. Hosszú hónapokig senkit nem tartóztattak le, most sem lehet tudni, hogy az érintett „békefenntartók” hol vannak. Az ENSZ jelenleg sem tud válaszolni olyan alapvető kérsdésekre, hogy meddig tarthattak a rendszeres visszaélések, és hogy mettől meddig tartottak a vizsgálatok — írja a New York Times.

Most pénteken korábbi ENSZ alkalamzottak belső dokumentumokat hoztak nyilvánosságra a nemzetközi szervezetről. Ezekből — valódiságukat egyelőre nem ismerték el hivatalosan — az látszik, hogy az ENSZ, ahelyett, hogy a francia nyomozóhatóságokat segítette volna, inkább azokat az emberjogi aktivistákat vizsgálgatta, akik segítettek nyilvánosságra hozni a botrányt.

Amikor tavaly augusztusban francia csendőrök jelentek meg a békefenntartók központjában Banguiban, hogy kivizsgálják, van-e alapjuk a vádaknak, melyekről az ENSZ misszió-fejléces levelén értesítette őket valaki, megpróbálták elhajtani őket. Azt mondták nekik, inkább a megfelelő ENSZ-csatornákon keresztül kellene elindítaniuk a procedúrát, Genfben, az emberi jogi irodában. Ezután több mint fél év telt el, mire az ENSZ hivatalnokai elküldték a saját vizsgálatuk anyagait a francia hatóságoknak - ami addigra már régen megvolt nekik.

Ez a belső jelentés eközben állítólag az ENSZ vezetőihez sem jutott el. „A jelentéstételi utak valahogy nem működtek talán megfelelően” — mondja most Herve Ladsous, az ENSZ békefenntartóinak főnöke a sajtónak.

A belső dokumentumokat nyilvánosságra hozó civil szervezet közben független vizsgálatot követel. Szerintük az ENSZ általában is majdnem ilyen botrányosan működik. „A szörnyű valóság, hogy azok, akiknek vannak tapasztalataik az ENSZ rendszeréről, nem nagyon fognak meglepődni. Ők tudják, hogy ez nem egy rendkívüli eset, csak egy, ami most részben nyilvánosságra került” - írják közleményükben.

Rovatok