Index Vakbarát Hírportál

Szex, zsarolás, hazugság: botrány a republikánusoknál

2015. május 30., szombat 09:55

Vádat emeltek az amerikai képviselőház volt republikánus elnöke ellen, aki a gyanú szerint 3,5 millió dollárt fizetett egy férfi hallgatásáért. Dennis Hastertet azért zsarolták meg sikeresen, mert a politikus korábban állítólag szexuális visszaélést követett el egy férfi ellen. A szexuális bűncselekményről konkrétan még semmi nem került nyilvánosságra, annyit tudni, hogy azt a most 73 éves Hastert még azelőtt követte el, hogy politikai pályára lépett. Hastert előző, civil életében középiskolai birkózóedző és tanár volt egy llinoisi kisvárosban, közéleti pályafutása csúcsa, hogy 1999 és 2007 között a képviselőház elnöke lehetett.

A szexuális bűncselekmények az államban már elévültek volna, a most megfogalmazott vádak sem közvetlenül azokra vonatkoznak, hanem arra, hogy a volt elnök törvénytelenül intézte banki pénzfelvételeit, és hazudott az FBI-nak a pénzek rendeltetéséről. Mindkét vádpont alapján öt évig terjedő szabadságvesztésre és 200 ezer dollárig terjedő bírságra ítélhetik.

Hastertet 2010 környékén zsarolták meg, és ő engedett: az Atlantic szerint vállalta, hogy 3,5 millió dollárt fizet a hallgatásért cserébe. Összesen végül 952 ezer dollárt vett fel a bankjából emiatt - mivel nagyobb összegek rendeltetéséről be kellett volna számolnia a bankban, a biztonság kedvéért kisebb részletekben — írja az MTI.

Az FBI és az amerikai adóhatóság (IRS) 2013-ban kezdett el vizsgálódni az ügyben. A politikus nem mondott igazat az FBI ügynökeinek, amikor tavaly decemberben kihallgatták. A botrány kirobbanása után a korábban lobbistaként és egy etanolgyártó cég vezetőségi tagjaként is tevékenykedő Hastert minden üzleti és társadalmi pozíciójáról lemondott.

Rovatok