Index Vakbarát Hírportál

Végleges a szaúdi blogger 1000 korbácsütése

2015. június 7., vasárnap 16:22

A szaúdi legfelsőbb bíróság fenntartotta a korábban Nobel-békedíjra is esélyesnek tartott bloggerre, Raif Badavira kiszabott ítéletet, az ezer korbácsütést és 10 év börtönt, írja a BBC.
A férfi Kanadában tartózkodó felesége azt mondta az AFP hírügynökségnek: ez most már megfellebbezhetetlen.

Badavit 2012-ben tartóztatták le az iszlám megsértésének vádjával, miután honlapot alapított a vallás szerepének megvitatására.

Úgy volt, hogy a férfit húsz héten keresztül heti egy alkalommal ötven korbácsütéssel sújtják a pénteki ima után egy mecset előtt. A nemzetközi tiltakozás ellenére januárban megkapta az első ötven korbácsütést, de a továbbiak végrehajtását egyelőre elhalasztották. A családja attól fél, hogy az ezer korbácsütés a halálát fogja okozni.

Rovatok