Index Vakbarát Hírportál

40 év alatt bontják el a fukusimai erőművet

2015. június 12., péntek 07:48 | aznap frissítve

Két év után ismét felülvizsgálta a japán kormány a 2011 márciusában a földrengés és cunami következtében megsérült fukusimai erőmű elbontásának forgatókönyvét.

A most elfogadott verzió szerint három évvel később kezdenek a művelet első lépéséhez, amelyben az elhasznált fűtőelemeket kiemelnék a három leolvadt reaktor pihentető medencéjéből. A halasztásnak részben az az oka, hogy amikor korábban megkísérelték az elemek kiemelését, balesetek történtek, illetve biztonsági megfontolások is közrejátszanak az átütemezésben – írta az MTI.

Ehhez pontosan meg kell határozni a leolvadt üzemanyag helyét a reaktorokban és ki kell fejleszteni azokat a robotokat, amelyek képesek lesznek a reaktoron belül dolgozni.

A korábbi tervek helyett egy évvel később, 2021-ben indul meg a fűtőelemek kiemelése a reaktorból, addig a feladat a sugárszennyezett víz eltávolítása.

A teljes rendezés így 2055-re fejeződhet be. Japánban 54 atomreaktor működött a fukusimai baleset előtt. Hatot végleg bezártak, de jelenleg csak kettő újraindítását hagyták jóvá.
 A szigetország az energiatermelő kapacitások csökkenését szénerőművekkel pótolná, jelenleg egy 1,2 gigawattos erőmű felépítése van tervben. Josio Mocsizuki környezetvédelmi miniszter pénteken bejelentette, hogy kifogást fog emelni a terv ellen – közölte a Reuters.

Rovatok