Index Vakbarát Hírportál

Meztelenül fényképezkedne Malajziában? Felejtse el!

2015. június 12., péntek 18:19

Szabadon engedtek Malajziában négy turistát, miután elismerték, hogy nyilvános illetlenséget követtek el, és ezzel megsértették a helyieket. A két kanadai, egy brit és egy holland turistát három nappal ezelőtt tartóztatták le, miután meztelenül fényképezkedtek a Kinabalu-hegyen.

A hatóságok szerint a turisták közszeméremsértését az is súlyosbította, hogy a helyiek szent helyként tekintenek a hegyre. Egyes törzsi vezetők ezért odáig mentek, hogy a szentségsértő meztelenkedésnek akár a június 8-i, 18 ember halálát okozó földrengéshez is köze lehetett.

Az ügy nemzetközi szinten is nagy port kavart, ezért a vádlottak tárgyalásán az érintett országon több diplomatája is jelen volt. Bár az ügyész három hónapos elrettentő börtönbüntetést kért a turistákra, a bíró végül enyhítő körülményként figyelembe vette a beismerő vallomást, így csak három napos büntetést állapított meg, amelyet a tárgyalásig már éppen le is töltöttek a foglyok. Emellett 370 ezer forintnak megfelelő pénzbírságot is fizetniük kell.

A kiszabadult turisták már jól vannak, még péntek este ki is utasítják őket az országból, így hazatérhetnek. A meztelenkedésben egyébként további hat turista is részt vett, őket még keresik a malajziai hatóságok.

Rovatok