Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a palesztin kormány

2015. június 17., szerda 12:19 | aznap frissítve

Mahmúd Abbász palesztin elnök kedd este jelentette be, hogy 24 órán belül lemond a palesztin egységkormány. A Fatah Forradalmi Tanács főtitkára szerint a kormány azért fog lemondani, mert gyenge és nincs befolyással a Gázai övezetben zajló történésekre. A Hamász ugyanakkor elutasítja az egységkormány egyoldalú feloszlatását, írja az MTI. 

Egyes értesülések szerint Abbász ismét Rámi Hamdalláh jelenlegi miniszterelnököt fogja megbízni a kormányalakítással. A feloszlatás után egy-két napon belül pedig új kormány alakul majd.

A Hamász és a Fatah mozgalom képviselőiből álló egységkormány tavaly nyáron tette le a hivatali esküt. A két szervezet hét éven át tartó ellenségeskedésnek vetett véget azzal, hogy megállapodott egy szakemberekből álló átmeneti kormány felállításában.

Frissítés: Mahmúd Abbász tanácsadója szerdán bejelentette, hogy a miniszterelnök benyújtotta lemondását, de Abbász őt egy új kormány megalakítására utasította. Hamdalláhnak haladéktalanul meg kell kezdenie a konzultációkat a különböző palesztin mozgalmakkal, köztük a Gázai övezetet irányító Hamász szélsőséges szervezettel.

Rovatok