Index Vakbarát Hírportál

500 ezer titkos iratot szivárogtat ki a Wikileaks

2015. június 20., szombat 10:36 | aznap frissítve

A WikiLeaks kiszivárogtató portál több mint 500 ezer titkos szaúdi diplomáciai iratot tesz majd elérhetővé, és 60 ezer, többségében arab nyelvű dokumentumot már közzétettek. A WikiLeaks által most kiszivárogtatott akták hitelességét egyelőre nem erősítették meg, számos ilyen irat fejlécén azonban a „Szaúd-arábiai Királyság", a „Külügyminisztérium", illetve a „sürgős" vagy a „bizalmas" felirat olvasható.

Az egyik dokumentumban szerepel egy levél, amit még az Egyesült Államok szaúd-arábiai nagykövetsége küldött 2011-ben Abdullah bin Ladennek. Ebben Glen Keiser főkonzul azt írta, hogy fia kérése ellenére nem tudnak halottvizsgálati bizonyítványt küldeni neki Oszama bin Laden haláláról.

A szeptember 9-én keltezett levélben Keiser azt írta, hogy a katonai akciókban megölt emberek esetében ez megfelel a gyakorlatnak, írja a BBC. Ugyanakkor amerikai bírósági iratokat küldött neki bizonyítékul, hogy apja tényleg meghalt.

Az AP amerikai hírügynökség munkatársai eddig nem tudtak elérni szaúdi illetékeseket, Kristinn Hrafnsson, a WikiLeaks szóvivője viszont kijelentette, biztos benne, hogy a világhálóra kikerült anyagok hitelesek.

Azt egyelőre nem tudni, hogyan jutott hozzá a portál a titkos dokumentumokhoz, habár az oldalon megjelent közleményben megemlítettek egy közelmúltbeli hekkertámadást a szaúdi külügyminisztérium ellen, amelyet a Jemeni Kiberhadsereg elnevezésű csoport követett el.

A WikiLeaks közlése szerint a pénteken kezdődött újabb kiszivárogtatás annak a hároméves évfordulójára esik, hogy a portál alapítója, Julian Assange politikai menedékjogot kért Ecuador londoni nagykövetségén. A férfi azért kért menedéket a dél-amerikai országtól, hogy elkerülje kiadatását Svédországnak, ahol nemi erőszak vádja miatt akarják bíróság elé állítani.

Assange tagad, és szerinte kiadnák Washingtonnak, amely felelősségre akarja vonni amiatt, hogy a WikiLeaks kiszivárogtatott 250 ezer titkos amerikai diplomáciai iratot. A titkos dokumentumok nyilvánosságra hozatala volt az egyik legnagyobb mértékű kiszivárogtatás az Egyesült Államok történetében, írja az MTI.

Rovatok