Index Vakbarát Hírportál

Szabadlábra helyezték az al-Dzsazíra műsorvezetőjét

2015. június 22., hétfő 17:18

A berlini államügyészség hétfő délután elrendelte Ahmed Manszúr az al-Dzsazíra műsorvezetőjének szabadlábra helyezését. A német hatóságok Kairó kérésére a hét végén vették őrizetbe az arab világ egyik legismertebb újságírójának számító Manszurt a berlini Tegel repülőtéren, írja az MTI. 

Az államügyészség szóvivője most annyit közölt, hogy Manszúr szabad. Az ügyészég szóvivőjének bejelentését az al-Dzsazíra is megerősítette.

Manszúrt az Interpol által kiadott nemzetközi körözés alapján történt, amit Egyiptom kezdeményezett. A riportert Egyiptomban 2014-ben távollétében 15 év szabadságvesztésre ítélték. Az újságírót azzal vádolták, hogy    a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom több magas rangú tagjával együtt jelen volt, amikor megkínoztak egy ügyvédet.    Az ügyvédet a    Mubarak-érának véget vető, 2011. január 25-én kitört felkelés napjaiban bántalmazták a Tahrír téren lévő irodák egyikében.  manszúrt ezen kívül lopással, emberrablással és nemi erőszakkal is vádolták.

Az újságíró nyíltan támogatja a 2013-ban a hadsereg által elmozdított iszlamista elnök, Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériséget. Manszúr kitalációknak nevezte a vádakat, és értetlenségének adott hangot amiatt, hogy" Németország támogatja az egyiptomi diktatúrát".

Manszúr ügyvédje ugyancsak elutasította a védence ellen hangoztatott vádakat. A berlini külügyminisztérium szóvivője hétfő délelőtti sajtóértekezletén már jelezte: a német hatóságok senkit nem adnak ki, akire külföldön halálbüntetés vár.  "Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy senkit nem adunk ki, aki az esetleges halálbüntetés kockázatával néz szembe külföldön" - fogalmazott a szóvivő.

Németország az elmúlt időszakban meglehetősen rossz tapasztalatokat szerzett az egyiptomi igazságszolgáltatás tevékenységével kapcsolatban. A hírügynökség által idézett források emlékeztettek arra, hogy koholt vádak alapján 2011 végén őrizetbe vették, majd elítélték a konzervatív CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány kairói irodájának több munkatársát, majd később kaució ellenében szabadon bocsátották őket. Az alapítvány tevékenységét azóta is korlátozzák Egyiptomban, ami miatt Angela Merkel kancellár kifogást emelt az egyiptomi államfő közelmúltban tett látogatása során.

Rovatok