Index Vakbarát Hírportál

Neonácik verték szét a pozsonyi downhillversenyt

2015. június 22., hétfő 11:36 | aznap frissítve

Utcai verekedésbe torkollt szombaton az uniós bevándorlási kvóták és iszlamizáció ellen meghirdetett szélsőséges tüntetés Pozsonyban. A szlovák hatóságok legalább 140 embert letartóztattak, miután a neonáci tüntetők megzavarták a várban tartott nemzetközi City Downhill versenyt.

Pozsonyban az Alternativa cesta nevű csoport szervezett szombatra bevándorlásellenes tüntetést a Facebookon. A demonstráció egybeesett a szlovák fővárosban tartott nemzetközi kerékpárversennyel.

A szélsőséges csoport hivatalosan az EU által javasolt menekültbefogadási kvóta és a muzulmán bevándorlás elleni tiltakozásul szervezte a demonstrációt.

A szlovák média szerint a tüntetésnek néhány ezer, a szervezők szerint viszont 14 ezer résztvevője volt.

Az RT.com azt írta, hogy a szélsőségesek főleg a „Szlovákia a szlovákoké” és a „Stop Európa iszlamizációjára!” szlogent kiabálták.

Az erődemonstrációt legalább 1500 rendőr próbálta biztosítani, a könnygázos összecsapásokban azonban négyen megsérültek, és több rendőrautót is tönkretettek.

Fala galera! Esse e meu video durante minha descida aqui na Bratislavia! Essa cidade é realmente linda! No final da minha descida a pista foi tomada por neo nazistas que estão em protesto e acabaram com nossa corrida!! Espero poder voltar ano que vem para correr essa prova novamente!hi guys! this is my race run here in Bratislava! This city is really amazing! In the final meters of the track the neo nazi just run into the track and destroyed everything (cameras, timing...) Then we had to stop our race!! Hope to come back to this race next year!

Posted byBernardo Cruz on Sunday, June 21, 2015

A downhillverseny pályáját a pozsonyi várdomb és a Rudnay tér között jelölték ki. A szombati döntőben épp a brazil Bernardo Cruz ért a térre, amikor a pályára és a nézők közé betörtek a neonáci huligánok.

A versenyt a rendzavarás miatt fel kellett függeszteni.

Rovatok