Index Vakbarát Hírportál

Tagadja a külügy, hogy bekérették a berlini magyar nagykövetet

2015. június 24., szerda 10:35 | aznap frissítve

Bekérette a német külügyminisztérium Czukor Józsefet, Magyarország berlini nagykövetét szerdán - értesült a Vs.hu. Csakhogy a Külgazdasági-és Külügyminisztérium szerint nem igaz, amit a vs.hu írt. A tárca az Indexszel közölte: Czukor József nagykövetet sem tegnap, sem ma nem kérették be a német külügyminisztériumba.

A lap szerint Czukoron a konzultáció hiányát kérték számon a németek, miután a magyar kormány bejelentette: egyoldalúan felfüggeszti a menekültek visszatoloncolásáról szóló dublini egyezményt.

A lap úgy tudja, a német kormány részéről - Czukor Józseffel egy külügyi államtitkár tárgyalt - nagyjából ugyanazok a kifogások merültek fel a kormány döntését illetően, mint amiket Bécsben megfogalmaztak. Mindenekelőtt az előzetes egyeztetés, tájékoztatás elmaradását kifogásolták, és arra hívták fel a figyelmet, hogy a magyar kormány egy korábban általa is elfogadott uniós egyezményt nem rúghat fel egyoldalúan.

Ahogy írtuk, Magyarország egyoldalúan felfüggeszti a Dublin III. rendelet alkalmazását, azaz nem fogadjuk vissza a Nyugat-Európából hozzánk visszaküldött menekülteket. A Belügyminisztérium közleménye szerint Magyarországnak nincs kapacitása több menekült fogadására. A döntés ideiglenes, ha javulnak a feltételek, újra fogadunk menekülteket. A Die Presse szerint a magyar lépés láncreakciót indíthat el, várhatóan Olaszország is hasonló döntést hozhat. 

Ausztria még tegnap délután bejelentette, hogy bekérették Perényi Jánost, a bécsi magyar misszió vezetőjét, Bécs szerint "olcsó módon" viselkedik a kormány. Ma Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az APA hírügynökségnek elfogadhatatlannak nevezte Magyarország lépését. Kurz még kedd este telefonon beszélt Szijjártó Péter külügyminiszterrel, akit az MTI híradása szerint arra figyelmeztetett, hogy Magyarország eljárása negatív következményekkel járhat,

Ausztria ezt nem tűrheti el.

Ausztria felszólította az Európai Bizottságot is, hogy vizsgálja meg a kötelezettszegési eljárás lehetőségét az ügyben.

UPDATE:

Szijjártó Péter egy szerda délutáni sajtótájékoztatón már egy hosszabb fejtegétésbe kezdett, amelynek egyik pontja az, hogy semmilyen EU-s jogszabály magyar alkalmazásának felfüggesztéséről nincs szó, ilyen döntés nem született. Egy másik pedig arról szól, hogy haladéktalanul konzultációt kezdeményez a kormány az Európai Bizottság első alelnökével a Dublin III.-ról szóló kérdésekről. Emellett az EU külügyi képviselőjével tárgyalni fognak arról, hogyan kezeljük a nyugat-balkáni bevándorlási nyomást.

Rovatok