Index Vakbarát Hírportál

Indonéziában betiltanák az óvszereket, hogy visszaszorítsák az AIDS-t

2015. június 24., szerda 18:03

Indonéz törvényhozók azt remélik, hogy ha a fiatalok nem vásárolhatnak óvszert, inkább nem is fognak szexelni. Bengkulu tartomány jogalkotói azt szeretnék, ha csak a házasok vásárolhatnának óvszert, így szeretnék visszaszorítani az AIDS-t, ami szinte megállíthatatlanul elharapódzott az országban. A betegséghez kötődő halálesetek száma nyolc év alatt, 2005 és 2013 között, megnégyszereződött, 7 ezerről 29 ezerre nőtt, és egyre emelkedő tendenciát mutat, írja a Vocativ.

A HIV vírussal fertőzöttek legtöbbje az intravénás drogok élvezői, a szexmunkások és a velük kapcsolatba lépők közül kerül ki Indonéziában. Az új törvényjavaslat alapján kizárólag gyógyszertárakban és engedéllyel rendelkező üzletekben lehetne fogamzásgátlókat kapni.

A törvényhozók álláspontja, hogy a fiatalok annyira félnek a teherbe esés kockázatától, hogy óvszer híján megállapodásuk idejéig inkább nem is keresnék a testi örömöket. Indonéziában egyébként a HIV vírussal fertőzöttek zöme a huszonévesek közül kerül ki.

A helyi egészségügyi hivatal vezetője, Amin Kurnia egyetért a javaslattal, és azt reméli, minél hamarabb érvénybe lép a szabályozás.

Ez csak azt bizonyítja, hogy a törvényhozók nagyon aggódnak a HIV és az AIDS miatt

– mondja.

Az indonéz egészségügyi minisztérium egyébként 2007-től, éveken át ingyen óvszerekkel látta el a leveszélyeztetettebb csoportokat, ám két évvel ezelőtt abbahagyta ezt, mivel több indonéz szervezet is megtámadta a módszereiket.

Rovatok