Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam áll a tunéziai lövöldözés mögött?

2015. június 27., szombat 12:58 | aznap frissítve

Szombatra 38-ra emelkedett a péntekli tunéziai lövöldözésben elhunytak száma, az áldozatok többsége brit - írja a BBC. Öt meggyilkolt brit férfit már azonosított a brit külügyminisztérium. 

Az Iszlám Állam támogatói egy fotót és egy nyilatkozatot is közzé tettek: eszerint az ő egyik emberük, Abu Yahya al-Qirawani követte el a tunéziai vérengzést. A CNN szerint ezt egyelőre nem erősítette meg senki hivatalosan, a mészárlás szemtanúi ugyanis nem tudták megmondani, hogy a lövöldöző ugyanaz-e, mint aki az Iszlám Állam fotóján látható. Korábban három fegyveresről szóltak a hírek, a tuinéziai belügyminiszter szóvivője azonban később pontosított: csak egyetlen kalasnyikovos lövöldöző volt, egy huszonéves egyetemista a közeli Kaironuan városából, akit a rendőrök lelőttek. A tunéziai hatóság azomnban egyelőre nem közölte a diák nevét.

A BBC szerint az IS támogatói a Twitteren utaltak arra, hogy a szervezet szóvivője, Abu-Muhammad al-Adnani három napja megfenyegette Barack Obama amerikai elnököt és szövetségeseit, azt mondta, hogy meglepetésekre számíthatnak.

Gumicsónakból ugrott ki a strandra a lövöldöző 

A szemtanúk szerint a merénylő csónakon érkezett a szúszai Imperial Marhaba és a Szoviva hotelek melletti strandra, egy napernyő alól Kalasnyikovot húzott elő, és tüzet nyitott a fövenyen pihenő turistákra, majd a parti lövöldözés ztán az Imperial Marhabában folytatta a vérengzést.

Tunézia miniszterelnökének péntek éjjeli közlése szerint a halálos áldozatok többsége brit, a többi német, valamint belga, francia, ír és tunéziai állampolgár. A helyi áldozatok alacsonyabb száma szakértők szerint azzal magyarázható, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán ideje alatt a muszlimok nem járnak strandra.

Egy brit szemtanú elmondta a BBC-nek, hogy amikor meghallotta a lövöldözést, kinézett az ablakon, és egy géppisztolyos férfit látott. A szállodák vendégeinek azt mondták, rejtőzzenek el a szobáikban. A környékbeli szállodákban kijárási tilalmat rendeltek el, és sokan haza akarnak utazni, félbehagyva a nyaralást.  

Egy helyszínről jelentkező magyar lány azt írta az Indexnek, hogy  a szállodákból nem engedik ki őket, és mindenki haza akar utazni Tunéziából.

Tunéziában tartózkodik Ön vagy valamelyik ismerőse? Szemtanúk jelentkezését várjuk az ugyelet@mail.index.hu emailcímre.

Nincs magyar áldozat

Szijjártó Péter szerint a környéken jelenleg kilenc magyar tartózkodik, de egyikük sem sérült meg, magyar áldozata nincs a támadásnak. A magyarok "mindannyian épek és egészségesek, folyamatosan tartjuk velük a kapcsolatot" - mondta a Külgazdasági és Külügyminiszter.

Szijjártó Péter azt kéri, ha valaki a térségbe utazik, jól gondolja ezt meg, sőt, inkább ne is menjen oda. De ha mégis, akkor vegye fel a kapcsolatot a helyi külképviselettel, regisztrálja magát a konzulátuson. Tunézia eddig is a biztonsági kockázatot jelentő országok közé tartozott, Szijjártó Péter ezután pláne nem javasolja az odautazást.

A turizmusnak annyi?

A BBC-nek nyilatkozó terrorszakértő szerint a támadás egyik célja az volt, hogy csapást mérjen a nagyrészt turizmusból élő ország gazdaságára, és kibillentse a politikai egyensúlyt az országban. Hasonló támadások tették tönkre az egyiptomi és a kenyai turizmust is. 2013-ban hatmillió turista látogatott az országba.

Tunézia azóta lett nagyobb célpont a terrorizmus számára, mióta a szomszédos Líbiában háború zajlik.

Bár Tunézia biztonsági besorolása a merénylet után nem változott, az utazási irodáknál másik útvonalat választhatnak azok az utasok, akik foglalásuk ellenére mégsem szeretnének Tunéziába utazni, írja az MTI, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnökének információi alapján.

Abban az esetben, ha az arab ország az egyes, az utazásra nem javasolt kategóriába kerül, akkor az utazásszervezőknek haladéktalanul meg kell szervezniük a kint tartózkodók hazautazását. Azoknak pedig, akik így nem utazhatnak el a lefoglalt nyaralásukra, a befizetett összeget vissza kell fizetni.

A MUISZ alelnöke az M1 aktuális csatornán szombat este azt mondta, az utasok döntő többsége kitart eredeti úticélja mellett.

Rovatok