Index Vakbarát Hírportál

Beszólt a Hamásznak az Iszlám Állam

2015. július 1., szerda 13:34

Új videót tett közzé az Iszlám Állam, amelyben ezúttal a Hamászt vették célkeresztbe - adta hírül az Independent. A terrorszervezet azt kifogásolja a palesztin katonai-politikai mozgalom irányultságában, hogy nem fókuszálnak eléggé a vallásra, ehelyett nacionalista célokkal foglalkoznak. Az ISIS szerint a Hamásznak nem kellene olyan „nacionalista” és „világi” elemekkel szövetkeznie, mint Irán, vagy a libanoni síita mozgalom, a Hezbollah. 

A felvételen gépfegyveres katonák beszélnek „a Hamász zsarnokainak” címezve. „A dzsihád lényege nem az, hogy területeket szabadítsunk föl, hanem hogy Isten törvényéért harcoljunk és beteljesítsük azt. ”

Az aleppói erődben felvett videóban az ISIS-esek azért is kritizálják a Hamászt, mert a palesztin zászló tiszteletére tanítják a gyerekeket. „Ki fogunk irtani titeket, a Fatah-t (a vezető palesztin politikai pártot), és a zsidók államát” - mondják a kamerába a fegyveresek. „Az iszlám törvényét fogjuk érvényesíteni Gázában. Esküszünk, hogy ami Levantéban történik ma, az fog történni ott is.”

Hiába a két szervezet közötti ellenségeskedés, Izrael mégis azzal vádolja a Hamászt, hogy együttműködik az Iszlám Állam tagjaival a Sínai-félszigeten. Israel Katz hírszerzési miniszter egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy fegyverkereskedelem és terrorakciók terén is összedolgozik a Hamász az ISIS-szel, bár az előbbi ezt folyamatosan cáfolja. Katz szerint az ISIS gúnyolódik a palesztinokon, de azért a zsidók elleni fellépés mindkettejüknek közös érdekük. 

Rovatok