Index Vakbarát Hírportál

Háromezer forint lett a havi BKV-bérlet Prágában

2015. július 1., szerda 22:39

Jelentősen csökkent a cseh főváros tömegközlekedésének tarifadíja. Július elsejétől, az eddigi 4750 korona (mintegy 52 ezer forint) helyett 3650 koronába (nagyjából 40 ezer forint) kerül a helyi éves BKV-bérlet. (Budapesten a BKK honlapja szerint az éves bérlet 103 ezer forint, a havi bérlet 9500 forint, vagyis egy havi bérlet árát lehet megspórolni egy éves bérlettel.)

Prágában évente átlagosan 160 ezer utas vásárol éves bérletet az év elején, most 15 ezren halasztották el az árcsökkenés miatt a bérletvásárlást.

Szerdán, az első napon csaknem 12 700 fővárosi döntött úgy, hogy 2016 június 31-ig bérlet-tulajdonos lesz, ők személyesen vásárolták meg a bérletet, míg 5520-an az interneten. A prágai főpolgármesteri hivatal várakozása szerint az éves bérlettulajdonosok száma tovább nőhet a napokban.

A prágai tömegközlekedés tarifacsökkentésének hátterében az áll, hogy a tavalyi önkormányzati választásokon a jobboldali-liberális TOP09-ODS koalíciót a szociáldemokraták, több kisebb szervezet és az ANO koalíciója váltotta fel, amely választási kampányában jelentős jegy-, és bérletár-csökkentéssel kampányolt. A szoros választási győzelem után az új városvezetés fél év türelmet kért a prágaiaktól az új tarifák bevezetésére. Erre került most sor.

Prágának a bérlet árának csökkentése 400 millió korona bevételkiesést jelent, ez idei évre ennek az összegnek a fele marad el a bevételi oldalon. A prágai tömegközlekedési vállalat a város tulajdonában van, tavaly mintegy 1,16 milliárd utast szállított járművein, a jegyekből és a bérletekből mintegy 4,4 milliárd korona (mintegy 45 milliárd forint) bevételre tett szert. A vállalat működésére tavaly 11,61 milliárd koronát (nagyjából 120 milliárd forint) kapott a cseh fővárostól.

Rovatok