Index Vakbarát Hírportál

Kalapáccsal esett a palmürai kincseknek az ISIS

2015. július 2., csütörtök 23:41

Falbontó kalapáccsal vertek szét az Iszlám Állam (ISIS) harcosai néhány ókori palmürai leletet a terrorszervezet által közzétett fotók tanúsága szerint, írja BBC. A szíriai Palmüra városát néhány héttel ezelőtt foglalta el az ISIS, és már kezdetektől félő volt, hogy a fontos iraki történelmi emlékekhez hasonlóan a világörökség részéhez tartozó Palmürát is porig rombolják.

Az ISIS által csütörtökön közzétett képeken hat szobrot vernek szét. A dzsihadista csoport szerint a leleteket egy csempésznél találták, akit korbácsütésekkel meg is büntettek csempészetért. 

Az ENSZ kultúráért felelős ügynöksége, az Unesco úgy tudja, a közelmúltban több értékes, az ISIS által elfoglalt területekről származó iraki és szíriai lelet is brit gyűjtőknél kötött ki. Az Unesco vezetője, Irena Bokova a BBC-nek elmondta, hogy információk szerint "ipari érteket ölt" a fosztogatás ezeken a területeken, és az ISIS a történelmi leletek fekete kereskedelmével is jelentős bevételre tesz szert. A BBC egy műkereskedelmet jól ismerő forrása viszont cáfolta, hogy a rendkívül értékes szobrok és más leletek brit vásárlóknál landoltak volna.

Bokova a műtárgyak és épületek brutális és szándékos lerombolására is felhívta a figyelmet. Ezért egyébként nem csak az ISIS felelős: Aleppó történelmi óvárosának 60 százalékát a szíriai kormányerők a és a lázadók pusztították el.  Az ISIS egyébként jelenleg az iraki régészeti emlékek 20 százaléka fölött uralkodik, ami nem túl megnyugatót tekintve, hogy milyen elképesztő pusztítást végeztek Moszulban és Ninivében.

A múlt hónapban a dzsihadista szervezet körbeaknázta a palmürai romokat, és őröket állíttatott a múzeumok elé, de először nem volt világos, hogy így védelmezni vagy elpusztítani akarják. Aztán egy héttel később nyilvánosságra hoztak két képet két lerombolt palmürai mecsetről.

Rovatok