Index Vakbarát Hírportál

Terroristának néztek egy meditáló színészt

2015. július 4., szombat 20:32

Terroristának nézték, ezért leszállítottak egy Párizsból induló repülőgépről egy portugál színészt, aki szent tibeti szövegeket hümmögve meditált a repülőn indulás előtt.

A Reuters szerint a színész, Heitor Lourenco megijesztette a többi utast, akik azonnal szóltak a légiutas-kísérőknek, akik pedig a rendőrséget értesítették.

"A rendőrök azt mondták, hogy azért hittek terroristának, mert hangosan felolvastam a Koránban egy olyan szöveget, amelyben a bomba és a halál szavak is szerepeltek" - mondta a színész egy portugál televíziónak. Pedig Lourenco egyáltalán nem Koránból olvasott: a tabletjén egy tibeti ima szövege látszódott tibeti írásjelekkel, és volt a képernyőn egy visszaszámláló is - ezért hitték, hogy bomba van nála -, ami azt mérte, mennyit meditált már.

A színészt hat órányi kihallgatás után engedték el. A rendőrök csak akkor hitték el, hogy nem terrorista, miután több Youtube videóval is bizonyította, hogy a TV-ben is színházakban is szokott szerepelni, illetve megnézték a róla szóló Wikipedia szócikket is, amelyben szerepel, hogy buddhista.

Rovatok