Index Vakbarát Hírportál

Halálra verték a tortát csent kisfiút

2015. július 6., hétfő 21:21

Nem tudták megmenteni annak a kilenc éves amerikai kisfiúnak az életét, akit azért vert halálra anyja barátja a múlt héten, mert engedély nélkül evett a születésnapi tortából.

A kiérkező mentők eszméletlenül, leállt légzéssel találtak a fiúra. A kórház a halálhírt hétfőn jelentette be – írta a Wjla.com.

A jelek szerint a kisfiú rendszeres bántalmazás áldozata volt, a kórház szerint több sérülése a gyógyulás különböző szakaszaiban volt.

A gyerekre a 31 éves gyanúsított, mellett az anya fivére vigyázott, de őt egyelőre nem tették felelősség a történtekért.

Az anya szerint barátja elismerte, hogy gyomron ütötte a fiút a születésnapi tortaszelet elcsenése miatt, és ezért bocsánatot is kért az anyától.

A kisfiút többször földre lökte, majd az ágyhoz bilincselte, hogy többé ne jusson eszébe lopni.

A vizsgálat során kiderült, hogy a fiú végzetes bántalmazása miatt már valamivel korábban mentőt hívtak, ám az anya végül nem engedte be a mentősöket, arra hivatkozva, hogy már nincs szükség rájuk.

A rendőrségen az anya azt mondta, épp munkából tért haza, nem látta indokoltnak az orvosi ellátást, mert úgy gondolta, fia csak nagyon kimerült.

Rovatok