Index Vakbarát Hírportál

3 és fél év börtönt kértek a 94 éves egykori auschwitzi lágerőrre

2015. július 7., kedd 14:19 | aznap frissítve

Az ügyészség 3 és fél év börtönt kért a 94 éves Oskar Gröningre, akinek perében számos magyar holokauszt-túlélő tanúskodott. A német ügyészség meglátása szerint az egykori auschwitzi lágerőr legkevesebb 300 ezer ember meggyilkolásában volt bűnrészes.

Jens Lehmann, Hannover főügyésze azt mondta, a büntetés mértékének megállapításakor a vádlott kisebb mértékű közreműködését és az áldozatok szinte hihetetlennek tűnő számát is figyelembe vette. A bíróság 27 tárgyalási napot tűzött ki, az utolsót július végére.

Gröning a haláltábor vasútállomásának peronján teljesített szolgálatot, ahol szétválogatták a lágerbe deportált embereket. A vagonokból kihajtott foglyokat itt két csoportra osztották: az egyikbe a kényszermunkára alkalmatlannak ítélt emberek kerültek, akiket rögtön gázkamrába küldtek. Gröning feladata az volt, hogy a foglyok csomagjait elvigye a rámpáról, átkutassa és a bennük talált pénzt az SS számára bevételezze.

Vallomása szerint 1942-ben a hátrahagyott hulladék között felsírt egy csecsemő, mire egy szakaszvezető odalépett, felkapta a csecsemőt, és egy teherautónak csapta. Gröning azt állította: eddig a pontig volt Adolf Hitler elkötelezett híve, de akkor „világok törtek össze” benne, és másnap kérte az áthelyezését a frontra. A részleteket korábbi cikkünkben olvashatja.

Gröning a tárgyaláson azt vallotta, hogy erkölcsileg valóban bűnrészes, és ezért bocsánatot kért. A per megrázó pillanata volt, amikor az egyik tanú 81 éves Eva Kor kezet nyújtott. A nőn Auschwitzban ikertestvérével együtt borzalmas orvosi kísérleteket végeztek, többi családtagját pedig megölték. Eva Kor azt mondta: ő mostanra megbocsájtott a náciknak, de szerinte ez a megbocsájtás sem menti fel a gyilkosokat a büntetőjogi felelősség alól. A gesztust a másik 49 magánvádló közös nyilatkozatban ítélte el.

A perben számos magyar holokauszt-túlélő is tanúskodott, 1944 decemberében született Orosz Angéla azért maradhatott egyáltalán életben, mert alultáplált anyján nem látszott, hogy terhes. Anyján Mengele kísértleteket végzett, ami után többé már nem lehetett gyereke. Ő pedig úgy maradhatott életben, hogy felsírni sem volt ereje születésekor. Orosz Angéla vallomásáról itt olvashat bővebben.

Rovatok