Index Vakbarát Hírportál

Már Budapestről is visszafordítják a Kanadába induló romákat

2015. július 9., csütörtök 11:44

Már többtucatnyi olyan roma családot fordítottak vissza európai repülőterekről, akik Kanadába mentek volna családlátogatásra. Bár minden feltételnek megfeleltek, a papírjaik is rendben voltak, mégsem engedték tovább őket – állítja a RomNet. Volt, akit Bécsből, Münchenből és Frankfurtból fordítottak vissza.

Többen közülük emiatt a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodától (NEKI) kértek segítséget, a NEKI pedig a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól és a Kanadai Nagykövetségtől vár magyarázatot az intézkedésekre.

A RomNet beszámol egy konkrét esetről is. A müncheni repülőtéren májusban nem engedtek tovább egy magyar családot, noha minden papírjuk rendben volt. A család 744 ezer forintot költött repülőjegyre, de a Lufthansa nem adta vissza a pénzt. A családfő elmondása szerint a repülőgépük 11:55 perckor indult volna Kanadába . Az alapos „ellenőrzés” 10:30-tól 13:30 percig tartott, többszöri kérésre sem hívtak tolmácsot a családnak. A reptéri dolgozó azt mondta a családnak: ha Kanadába akarnak utazni, tökéletesen kell beszélniük az angol nyelvet.

Rovatok