Index Vakbarát Hírportál

George W. Bush 100 000 dollárért tartott beszédet háborús veteránoknak

2015. július 11., szombat 09:24

A CNN szerint az egykori amerikai elnök, akinek két elnöksége alatt két háború is indult, 100 000 dollárért (27 941 000 forintért) vállalt el egy előadást még 2012-ben, amin pont azoknak a sebesült veteránoknak beszélt, akiket kvázi ő küldött a csatatérre annak idején.

Az előadást a texasi Helping a Hero alapítvány (Segíts egy hősnek) szervezte azoknak a veteránoknak, akik Irakban vagy Afganisztánban vesztették el végtagjaikat. Az esemény célja meglehetősen ironikus módon pont az volt, hogy a veteránoknak gyűjtsenek pénzt.

Bush a tiszteletdíj mellett egy magánrepülőgépet is használhatott 20 000 dollár erejéig, ami pont elég volt arra, hogy birtokáról az előadás helyszínére repüljön. Felesége, az egykori First Lady is jól járt a bulival, neki 50 000 dollárt fizettek egy 2014-es beszédéért ugyanitt. A veteránok meglehetősen kiakadtak a dolgon, egyikük, egy Eddie Wright nevű tengerészgyalogos, aki 2004-ben Fallujah-ban vesztette el mindkét kezét, az ABC News-nak azt nyilatkozta, hogy pofátlanságnak tartja, hogy az az ember, aki a hadsereg főparancsnokaként őt csatába küldte, most egy valag pénzt kap azért, hogy döntéseit magyarázza - neki.

A Helping a Hero alapítvány fő tevékenysége, hogy a veteránoknak épít házakat, de mostanában nem először kerül be a híradásokba. Igazgatótanácsának pár tagját a veteránok azzal vádolják, hogy elsikkasztják az alapítványhoz beérkező pénzeket, a katonák feleségeit pedig egyikük kozmetikai cégének termékeinek terjesztésére kötelezik. A vádaskodásból végül nem lett per, mert az alapítvány peren kívül megegyezett a katonák képviselőivel.

A Bush-beszéd körüli botrányra válaszul az alapítvány egy közleményben jelezte, büszkék arra, hogy az egykori elnök előadást tartott egyik jótékony céllal rendezett báljukon, amin “soha nem látott mennyiségű adomány gyűlt össze a veteránoknak, köszönhetően Bush elnök részvételének is. Az elnök beszédét a veteránok is nagyra értékelték.” Az alapítvány szóvivője szerint a gála, amin Bush is megszólalt, 3,2 millió dollárt (894 112 000 forintot) hozott a konyhára - ez ellentmond a hivatalos mérlegnek, amiben az egész 2012-es évre 2,45 millió dolláros bevételt tüntettek fel (2013-ra pedig egymilliót).

Nem ez az egyetlen ellentmondás a beszéd körül: az alapítvány szerint ők még jól is jártak, mert Bush a szokásos 250 000 dolláros díjánál jóval kevesebbért vállalta a fellépést - ennek ellentmond, hogy az exelnök az utóbbi években 100 000 - 175 000 dolláros tiszteletdíjat kért el előadásonként.

A korábbi amerikai elnökök között egyébként Bill Clinton keres előadásaival a legjobban: a CNN informácói szerint 106 millió dollárt kapott egy 2013-as előadássorozatért, és 500 000 dolláros ajánlat alatt nem is vállal fellépést.

Rovatok