Index Vakbarát Hírportál

Megkapta az állást, igazoltatták, bevitték, felakasztva találtak rá

2015. július 23., csütörtök 15:13

Nyilvánosságra hozták a hatóságok azt a videofelvételt, ami a rendőrautóból készült a texasi Waller megyében egy fekete nő előállításáról, akit három nappal később holtan találtak a rendőrségi fogdában. Családja a halottkém elsődleges vizsgálatával szemben nem hiszi el, hogy a nő öngyilkos lett volna, és az ügyben a helyi rendőrökön kívül az FBI is vizsgálódik. Civil aktivisták is úgy vélik, hogy a nő ügye is a faji előítéletek és a rendőri túlkapások egyik legutóbbi példája lehet az Egyesült Államokban.

A rendőrautóból felvett videó alapján egy egyszerű közúti igazoltatásból lett a végén dulakodás és letartóztatás, de a felvétel újabb kérdéseket is felvetett, mivel több helyen úgy tűnt, ugrál a kép. A rendőrség tagadta, hogy megvágták volna, és kiadtak egy jobb minőségű változatot is.

Egyre hevesebb lett a vita

Sandra Blandet július 10-én állította meg egy rendőrjárőr, miután nem rakta ki az indexet egy sávváltásnál. Az 52 perces felvételen az igazoltatás onnantól vált át egyre élesebb hangú vitába, majd pedig ordítozásba, hogy a rendőr azt kéri a nőtől, nyomja el a cigijét. Bland azt feleli, hogy a saját autójában van, a járőr pedig erre többször is arra kéri, hogy egyúttal szálljon is ki. Miután a nő ellenkezik, Brian Encinia egyre indulatosabban, végül már ordítva szólítja fel, hogy hagyja el az autót. Miután kirángatni sem tudja, végül egy taser kényszeríti ki a nőt az autóból.

Miután az értetlenkedő Bland kiszáll, kimennek a rendőrautó kamerájának látóköréből, de a vitát továbbra is hallani, és egy járókelő más szögből készített felvételén is látszik, hogy a rendőr a végén a földre nyomta a nőt. „Éppen a földhöz csaptad a fejemet, ez nem is érdekel? Nem is hallok!" – kiáltozta Bland. A rendőr azt mondta, a nő a vita hevében megrúgta, ezért hivatalos személy elleni erőszak vádjával vitte be a fogdába.

A pénteken előállított Bland a hétvégét a fogdán töltötte, közben többször is beszélt a családjával, és a hatóságok szerint nem sokkal a halála előtt is azt kérte, hogy használhassa a telefont. Hétfőn reggel aztán egy szemeteszsákkal felakasztva találtak rá a zárkájában. A fogdát figyelő kamerák felvételei alapján úgy tűnt, senki nem ment be, vagy jött ki, amíg az egyik őr fel nem fedezte, mi történt. A helyi halottkém is azt állapította meg, hogy a nő felakasztotta magát a cellájában.

A család nem hiszi el

A nő családja azonban független boncolást követelt, és még az igazságügyi minisztériumot is bevonnák Bland halálának kivizsgálásába, írja a BBC. Családja és barátai elképzelhetetlennek tartják, hogy a 28 éves nő önkezével végzett volna magával. Mint mondták, éppen átköltözött Illinois-ból Texasba, és izgatottan várta, hogy augusztus 3-án kezdjen az új munkahelyén. Egyik nővére szerint a fogdából felhívta őt, arról beszélt, hogy nem érti, miért vitték be, a rendőr pedig szinte eltörte a karját. Az óvadékról is beszélt családjával a három nap alatt, szerintük közben semmi nem utalt a végzetes kimenetelre.

A nő egyébként a barátai szerint a túlzottan kemény rendőri fellépés szókimondó bírálója volt, erről Facebook-videók is tanúskodnak. A nő Facebook-oldalán azonban több olyan videó is látható volt, amin kicsit depressziósnak mondta magát, valamint állítása szerint poszttraumatikus stressz szindrómától is szenvedett. A fogdában a beérkezésekor felmérték a nő fizikai és mentális állapotát. R. Glenn Smith megyei seriff szerdán azt mondta a Reutersnek, hogy a nő ekkor beszélt egy tavalyi öngyilkossági kísérletéről, de azt is hozzátette, hogy jelenleg nem depressziós. A család azonban ügyvédjük szerint nem tudott arról, hogy a nő korábban valóban öngyilkosságot kísérelt volna meg.

Az ügyvéd azt is vitatta, hogy egy átlagos igazoltatásnál miért követelte ennyire vehemensen a rendőr, hogy Bland szálljon ki az autóból. A texasi törvényhozásban demokrata szenátor Royce West is megszólalt, szerinte a rendőrautóból készített felvétel alapján nem kellett volna őrizetbe venni Blandet, és gyanúsnak nevezte a nő halálának körülményeit.

Más rendőri őrizetben meghalt feketék halálához hasonlóan Bland esetének körülményeiről is találgatni kezdtek a közösségi médiában. „Ki megy állásinterjúra, veszik fel, aztán meg követ el öngyilkosságot a fogdában egy átlagos közúti igazoltatás után?" – tette fel a kérdést az egyik twitterező. A közösségi médiában sokan megkérdőjelezték a videó hitelességét is, köztük volt Ava DuVernay díjnyertes filmrendező is. A legtöbben példaként említik, hogy a felénél egy férfi láthatóan elsétál a platós kisteherautójától, aztán néhány másodperccel később mégis ugyanott megjelenik az ajtónál, mintha ugrálna a kép. A rendőrség azonban végig azt állította, hogy a felvétel az eredeti, és nem nyúltak hozzá.

Az ügyészség még vizsgálódik

Kedden Elton Mathis ügyész azt mondta, hogy az ügyet minden fogdában történt halálesethez hasonlóan gyilkosságként vizsgálják első körben. Még további adatokat gyűjtenek, rendőröket hallgatnak ki, egyelőre pedig nem akartak biztosat kijelenteni arról, mi történhetett. Az ügyész annyit hozzátette, hogy nem átlagos igazoltatás volt, de Bland nem is átlagos igazoltatottként viselkedett. A helyi rendőrfőnök hozzáfűzte, hogy a járőr nem tudott végig megfelelően viselkedni, és egyelőre visszahívták az utcáról. Irodai feladatokat kap, amíg tart Bland ügyében a vizsgálat.

Több gond is volt a fogdával

A Waller megyei fogdát azonban a vizsgálat alatt is egyre több bírálat éri. A Huffington Post szerint függetlenül attól, hogyan halt meg Bland, nem tartották be, hogy óránként személyesen ellenőrizni kell a rabokat, pedig egy vizsgálóbizottság már néhány éve is feltárta ezt a hiányosságot a fogdán. A helyi seriff szerint kevesebb, mint egy órával a halála előtt ellenőrizték Blandet, de kiderült, hogy utoljára csak interkomon keresztül szóltak le neki. Nem sokkal korábban látta egy börtönőr a saját szemével is, neki a nő azt mondta, hogy „jól van”.

Szakértők azt is felhozták, hogy műanyag szemeteszsákokat hagytak a zárkában, amit lényegében a fogda is hibaként ismert el, mivel Bland halála óta már el is távolították őket az összes őrizetes közeléből. 2012-ben történt már egy hasonló eset, akkor egy 29 éves másik őrizetes az ágyneműjével akasztotta fel magát a zárkájában. Az önmagában is problémás, hogy ha a nő a fogdába érkezve korábbi öngyilkossági kísérletről beszélt, miért nem helyezték szigorúbb megfigyelés alá.

A helyi seriff szerint folyamatosan figyelik a rabokat, de ilyen esetek így is megtörténhetnek. A Huffington Post szerint ez komoly problémát jelent, ugyanis az igazságügyi minisztérium adatai alapján 2011-ben hetente átlagosan hat ember lett öngyilkos fogdákban országszerte. A fogdában elkövetett öngyilkosságok közel felét az őrizet első hete alatt követték el.

Az előítéleteket találgatják

A Waller megyei hatóságokat emellett már korábban is többször is érték olyan vádak, hogy előítéletesek lehettek a feketékkel szemben. A Houston Chronicle 2003-ban azt írta, hogy két fekete rendőr szerint faji alapon indított ellenük vizsgálatot az ügyészség, olyan vádak alapján, amiket egy kifejezetten fekete rendőröket kiszemelő rasszista csoport hozott fel ellenük. A most Bland ügyében is többször nyilatkozó megyei seriffet, R. Glenn Smith-t pedig 2007-ben rasszizmussal vádolták meg, és leváltották Hempstead város rendőrkapitányi posztjáról. Amikor egy évvel később ő lett a megye rendőri vezetője, akkor azt mondta, politikai okokból távolították el, a vádakból szerinte semmi sem volt igaz.

Bland ügyére emellett azért is irányul ekkora figyelem országszerte, mert az elmúlt időszakban több esetben meghaltak feketék rendőri őrizetben, vagy lelőtték őket letartóztatásuk során. A Fergusonban megölt Michael Brown halála tüntetéseket és zavargásokat is kiváltott. (Az elharapózó amerikai erőszakról itt olvashat bővebben>>>.) A Huffington Post szerint több tanulmány is kimutatta már, hogy a feketékkel szemben nagyobb eséllyel alkalmaznak erőszakot a rendőrök, egyébként függetlenül a rendőr saját bőrszínétől.

Az elmúlt két hétben is több, egymástól eltérő eset bekerült a hírekbe. Bland halála után egy nappal Alabamában ölte meg magát egy 18 éves fekete nő, órákkal azután, hogy rablás vádjával fogdába került, azt az esetet is vizsgálják. Kedden pedig Cincinnatiban egy Blandéhez hasonlóan kisebb, egy hiányzó rendszámtábla miatt indult közúti igazoltatás végén egy járőr fejbe lőtt egy fekete férfit, aki állítása szerint nem működött együtt vele.

Rovatok