Index Vakbarát Hírportál

Lépre csalta az FBI a floridai Iszlám Állam-rajongót

2015. július 28., kedd 22:53

Tömeges halált okozó fegyver használatának kísérlete miatt emeltek vádat egy floridai férfi ellen, aki azt tervezte, hogy hátizsákba rejtett pokolgépet robbant fel Key West egyik nyilvános strandján – jelentette be kedden az MTI szerint az amerikai igazságügyi minisztérium.

A 23 éves, Almlak Benitez néven is ismert Harlem Suarezt az ügyészség szerint az Iszlám Állam ihlette a merényletre. Suarezt hétfőn vették őrizetbe és kedden ismertették vele a vádat a bíróságon.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) áprilisban figyelt fel arra, hogy a vádlott a közösségi médiában dicsőítette az IS-t. A hatóság egyik informátora ezután kapcsolatba lépett Suarezzel, aki közölte vele, hogy terrorcselekményt kíván végrehajtani az Egyesült Államok területén.

Suarez a Facebookon kért útbaigazítást a szöges bomba elkészítéséhez, amelyet az elképzelése szerint mobiltelefonnal hozott volna működésbe. A merényletre készülő fiatalembert akkor fogták el, amikor az informátortól kézhez vett egy, az FBI által megszerkesztett, ártalmatlan robbanószerkezetet.

Az Egyesült Államokban az elmúlt hónapokban több olyan fiatalt vettek őrizetbe, akik merénylettel igyekeztek kifejezni, hogy támogatják az Iszlám Államot.

Rovatok