Index Vakbarát Hírportál

Ponta: Orbán bántó és provokáló alak

2015. július 28., kedd 12:08

Új állomásához érkezett a hétvége óta tartó román-magyar diplomáciai csörte: Victor Ponta, román miniszterelnök egy hétfő esti televíziós műsorban bántó és provokáló alaknak titulálta Orbán Viktort, miután Orbán szombati tusnádfürdői beszédében kifejtette, hogy a két ország közötti kapcsolat rossz irányt vett 2012 óta, bár ő lát lehetőséget az újrakezdésre – írja az MTI. 

A magyar miniszterelnök azt mondta, Pontáék hatalomra kerülése előtt bizalmon alapuló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a Románia és Magyarország között, és nem emlékszik rá, hogy korábban vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. Ponta erre hétfőn kifejtette, hogy a maga részéről bóknak tekinti, hogy a korábbi, jobbközép kabinetekkel Orbán jobban együtt tudott működni, mint velük. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem akar felülni a provokációnak és olajat önteni a tűzre. 

A műsorban felmerült, mi a megoldás arra, hogy

a magyar miniszterelnök évente idejön, és úgy táncoltatja az embereket, mintha Románia kormányfője lenne

Erre Ponta azt válaszolta, hogy „a megoldás a román választók kezében van, akiknek nem kell Orbánék kedvére való kormányt elfogadniuk Bukarestben”. Ponta szerint ő maga itteni látogatásain tiszteletet tanúsított a magyar szomszédokkal szemben. 

A román kormányfő helyeselte külügyminisztériumának állásfoglalását az Orbán Facebook-oldalán megjelent, revíziós jelképekkel díszített kitűzőkről közölt fotó ellen, amelyet a Miniszterelnökség azzal próbált lesöpörni, hogy ezek csak történelmi jelképek

Rovatok