Index Vakbarát Hírportál

Scotland Yard: Moszkvának része volt a Litvinyenko-gyilkosságban

2015. július 30., csütörtök 18:05

A rendőrségi vizsgálat adatai szerint valószínűleg kétszer is megpróbálták megölni Alekszandr Litvinyenkót, az orosz biztonsági szolgálat (FSZB) egykori tisztjét, akinek életét a második merénylet oltotta ki – mondta a kilenc évvel ezelőtti londoni gyilkosság brit igazságügyi vizsgálatának zárónapján a Scotland Yard jogi képviselője.

Mint az MTI írja, Richard Horwell a londoni felsőbíróság csütörtöki tárgyalási napján kijelentette: a Scotland Yard által összegyűjtött bizonyítékok szerint Litvinyenko ellen már 2006 októberében is megkíséreltek egy merényletet, de végül a két héttel későbbi újabb kísérlet okozta a volt FSZB-tiszt halálát.  Horwell szerint az elkövetés módja – vagyis a csak rendkívül nehezen beszerezhető, igen ritka polónium 210-es izotóppal végrehajtott mérgezés – egyértelműen arra vall, hogy az orosz állam "valamilyen módon részese volt" a gyilkosságnak.

A Scotland Yard jogi képviselője szerint egyöntetűen bizonyítottnak tekinthető az is, hogy Litvinyenkót a két fő gyanúsított, Andrej Lugovoj és Dmitrij Kovtun ölte meg.  Horwell hozzátette: aki polónium 210-es anyagot visz egy nagyváros közepébe, az "semmibe veszi az emberi életet". Az ügyvéd közölte: teljesen egyetért a Litvinyenko-család jogi képviselőjének azon korábbi kijelentésével, hogy akik a rendkívül veszélyes sugárzó izotóppal megölték Litvinyenkót, gyakorlatilag "nukleáris támadást követtek el" London utcáin.

Alekszandr Litvinyenkót, az FSZB egykori alezredesét, aki 2000-ben emigrált Londonba, 2006 novemberében, a szervezetébe juttatott hatalmas adag polónium 210-essel ölték meg. A mérgező anyagot az eddigi vizsgálatok szerint Litvinyenko teájába csempészték bele a londoni Millennium Hotel bárjában, ahol a volt FSZB-tiszt Lugovojjal és Kovtunnal - két egykori ügynöktársával - találkozott.

Nagy-Britannia 2007-ben hivatalosan vádat emelt a hazájában később parlamenti képviselővé választott Lugovoj ellen, és kérte kiadatását, ám ezt Moszkva megtagadta. Ezt diplomaták kölcsönös kiutasítása követte, és a két ország kapcsolatai azóta is mélyponton vannak. Az ügy másik fő gyanúsítottja Kovtun, aki márciusban vállalta az együttműködést a brit hatóságokkal, és a tervek szerint hétfőn kellett volna videókapcsolaton keresztül vallomást tennie a londoni felsőbíróságon, ám ezt az utolsó pillanatban megtagadta.

Litvinyenko özvegyének és fiának jogi képviselője, Ben Emerson a januárban indult londoni felsőbírósági vizsgálat kezdete után nem sokkal a vizsgálóbizottság előtt úgy fogalmazott, hogy a volt FSZB-tisztet megölő polónium nyomai "egészen Vlagyimir Putyin (orosz elnök) moszkvai irodájáig visszakövethetők". Az ügyvéd szerint a brit vizsgálatnak ki kell mondania, hogy "Putyin nem más, mint államfőnek öltözött közönséges bűnöző", az általa vezetett Oroszország pedig "maffiaállam".

A csütörtöki tárgyalási nappal lezárult a londoni igazságügyi vizsgálat nyilvános szakasza. A vizsgálatot végző tanács várhatóan az év végéig közzéteszi jelentését.

Rovatok