Index Vakbarát Hírportál

Olcsóbb és egészségesebb energiaforrásokra áll át az USA

2015. augusztus 3., hétfő 22:05

A klímaváltozás elleni küzdelem jegyében 2030-ig a 2005-ös szint 32 százalékára kell csökkenteniük a széndioxod-kibocsájtásukat az erőműveknek. A Fehér Ház közleménye szerint ez 9 százalékkal több, mint amennyi a csökkentés mértékére vonatkozó eredeti javaslatban szerepelt, írja az MTI.

Az új programot Barack Obama amerikai elnök ismertette. Obama szerint nincs nagyobb kihívás az emberiség jövőjében, mint a klímaváltozás, amelyet ha nem kezelnek helyesen, nem lehet majd megfordítani, és ahhoz nem lehet majd alkalmazkodni.

Létezik olyan, hogy túl késő

- mondta az elnök. Az egyes államoknak programok a végrehajtásának tervét maguknak kell kidolgozniuk, önnálóan vagy másokkal összefogva. A megvalósítás megkezdésének eredetileg 2020-ban megállíptott határidejét a végleges program 2020-ra tolta ki. Az államoknak emellett az eredeti 2017 helyett 2018-ban kell beterjeszteniük az arra vonatkozó terveiket, hogy konkrétan milyen lépések segítségével kívánják csökkenteni a károsanyag-kibocsátást.

A szövetségi kormány hitelekkel próbálja majd az államokat arra ösztönözni, hogy már a kitűzött határidő előtt, 2020-ban vagy 2021-ben fejleszteni kezdjék megújuló energiaforrásaikat. Ezek - egyebek között a szél- és a naperőművek - egyébként az eredeti tervben megfogalmazottnál sokkal nagyobb szerephez jutnak a széntüzelésű erőművekről való áttérésben. A Tisztaenergia-program 2030-ig 30 százalékos növekedéssel számol ezen a téren.

Az amerikai kormányzat szerint a széndioxid-kibocsátás korlátozása 2030-ig évi 8,8 milliárd dollárba kerül majd, ám ezt a költséget erősen meghaladják majd az egészségügy területén várható megtakarítások.

Obama hétfőn visszautasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint a program megnöveli az amerikaiak villanyszámláját, a szegényeket sújtja és munkahelyeket szüntet meg. 

Az elnök a fehér házi összesítésre hivatkozott, amely szerint a Tisztaenergia-program, miközben több tízezer munkahelyet teremt, a 2005-ös szintről csaknem 90 százalékkal csökkenti majd az erőművi káros kibocsátások okozta halálozások számát, és 70 százalékkal csökkenti szmog- és a koromképző szennyező anyagokat. Az elnöki hivatal prognózisa szerint az idő előtti halálozások száma 2030-ig 3600-zal, a gyermekek esetében az asztmarohamok száma 90 ezerrel, a munkahelyi és iskolai mulasztott napok számát pedig 300 ezerrel csökkenti majd.

Az Fehér Ház által közreadott számítások szerint az amerikai családok éves energiaköltsége 2030-ban a jelenleginél csaknem 85 dollárral lesz kevesebb, a felhasználáson való megtakarítás viszont 30 millió lakás ellátásra lesz elegendő és a 2020-2030 közötti időszakban 155 milliárd dollárt takarít meg a felhasználóknak. Az átállás tényleges költségeit azonban szakértők csak az tagállami szintű programok meghatározása után lehet majd reálisan felbecsülni.

Rovatok