Index Vakbarát Hírportál

Beismerte tettét az IKEA-s késelő

2015. augusztus 13., csütörtök 19:31

Beismerő vallomást tett az a 36 éves eritreai férfi, aki hétfőn halálra késelt két vásárlót egy svédországi IKEA áruházban, jelentette be a férfi ügyvédje.

Közben bizonyíték hiányában szabadon engedték azt a 23 éves, szintén eritreai férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy segített a gyilkosnak. A 23 éves gyanúsított tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.

Az Aftonbladet című svéd napilap értesülései szerint a 36 éves gyilkos önmagával is végezni próbált, miután megölte két áldozatát – egy asszonyt és annak felnőtt fiát – a Svédország középső részén fekvő Västeras városának IKEA áruházában.

Az újság szerdai értesülése szerint a biztonsági kamera felvételein látni lehet, amint a menedékkérő a konyhai részlegen kivesz az egyik fiókból két kést, pár másodperccel később beleszúr az egyikkel egy 55 éves nőbe és annak 28 éves fiába, majd a saját hasába döfi a kést. A hírre az érintett IKEA fel is függesztette a kések értékesítését.

A tettest súlyos állapotban szállították kórházba, ahol azóta is ápolják. Azt még mindig nem tudni, miért követte el tettét. Nincs ara utaló jel, hogy a késelés terrortámadás lett volna.

A BBC szerint a férfi azonnali kiutasítás elé nézett, ezt órákkal a késelés előtt közölték vele. Olaszországba küldték volna vissza.  

Svédországban az eritreaiak alkotják a menedékkérők második legnagyobb csoportját a szírek után, év eleje óta 4200-an kértek menedékjogot náluk.

Rovatok