Index Vakbarát Hírportál

Konténerekbe költöztetik a menekülteket a görögök

2015. augusztus 17., hétfő 10:42

A görög hatóságok új műfajt találtak ki a menekültek elszállásolására: lakókonténerekből álló tábort hoztak létre Athén egyik kerületében, ide költöztetik át a korábban egy közparkban sátrazó migránsokat – írja az MTI.

A konténertábort a főváros Votanikusz nevű kerületében alakították ki, és már át is szállítottak ide 170, többségében afgán menekültet. Az új létesítmény összesen 90, egyenként 6-8 ember befogadására képes, WC-vel, folyó vízzel és légkondicionálóval ellátott konténerből áll. A kormány szerint a helyszín nem zárt, nem korlátozzák a migránsokat a szabad mozgásban. 

A parkban sátrazók ugyanakkor korábbi incidensek miatt bizalmatlanok a hatóságokkal szemben, és közel egyharmaduk inkább odébb állt, mielőtt megkezdődött volna az áttelepítés. További harminc ember nem volt hajlandó otthagyni a parkot. 

Az átköltöztetett emberek közül a többség eddig elégedettnek tűnik, állítólag a kialakított szobák szépek, és arra is ügyeltek, hogy a gyerekeknek legyen hol játszaniuk. 

A tábort a kerület lakosainak otthonaitól messze állították fel, de így is lesznek, akik tiltakozni fognak, összesen eddig egy tucat ember jelent meg a helyszínen tüntetni. 

A válság sújtotta Görögországba idén eddig 130 ezer menekült érkezett, ami további nehézséget jelent a gazdaságilag küszködő országnak. 

Rovatok