Index Vakbarát Hírportál

Trump megvonná az automatikus amerikai állampolgárságot

2015. augusztus 17., hétfő 23:16

Újabb gumicsontot dobott ellenfeleinek Donald Trump, a republikánus elnökjelöltségért folyó verseny éllovasa: megvonná az USA-ban születetteknek alanyi jogon járó amerikai állampolgárságot, és csak annak járna továbbra is, akinek a szülei legálisan tartózkodnak az országban.

Az amerikai állampolgárságot az állampolgárok gyerekei mellett hagyományosan minden újszülött megkapja, aki az USA területén születik. Erről az alkotmány 14. kiegészítése rendelkezik, aminek a megváltoztatására a legcsekélyebb reális esély sincs.

Ehhez ugyanis  a Kongresszus két háza mellett minden egyes szövetségi állam törvényhozásának is el kéne fogadnia a módosítást, márpedig nemcsak az amerikaiak, de még a republikánus szavazók sem mind olyan bevándorlás-ellenesek, mint Trump. Ez azonban nem zavarja az ingatlanmilliárdost, aki az országba illegálisan érkező migránsok elleni hadjáratát kampánya központi részévé tette.

Szintén új elem Trump kampányában, hogy megemelné az amerikai vízum díját, hogy a pluszbevételből finanszírozza az amerikai-mexikó határon építendő több ezer kilométeres falat.

Takarodniuk kell innen,

jelentette ki Trump az NBC-nek, aki minden illegális migránst deportálna, és megháromszorozná a bevándorlási hivatalnokok számát, amire úgy teremtene pénzt, hogy megvonná a papírok nélküli migránscsaládok adójóváírását.

(BBC)

Rovatok