Index Vakbarát Hírportál

Facebookon vitatja a korrupciós vádakat a román kormányfő

2015. augusztus 19., szerda 18:00

A nyilvánosság előtt folytat jogvitát a korrupcióellenes ügyészséggel (DNA) Victor Ponta román kormányfő, aki ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indítottak bűnvádi eljárást június elején, írja az MTI.

A politikust szerdán harmadik alkalommal idézte be gyanúsítottként a DNA, ahol átadták neki az ügyében készült független könyvvizsgálat egy példányát. A vádhatóság később közölte: Ponta 2007-2008-ban valós munkavégzés nélkül vett fel több mint 180 ezer lejnyi (12,6 millió forint) ügyvédi honoráriumot Dan Sova román szenátor cégétől, amely így több mint 51 ezer lejes kárt okozó adócsalást követett el.

Ponta egy Facebook-bejegyzésben manipulálásnak nevezte annak elhallgatását, hogy a Sova-féle cégtől kapott honoráriumért ő 53 ezer lejt adózott, tehát a román államot szerinte nem érte kár. Bejegyzéséhez Ponta egy aláírásokat és pecséteket tartalmazó dokumentum fotóit mellékelte. A fotókon olvasható szövegrész szerint nem bizonyítható, hogy a gyanúsítottak (Ponta és Sova) ki akarták vonni magukat adókötelezettségeik teljesítése alól, hiszen együttesen több pénzt fizettek a költségvetésbe, mintha Ponta nem kapott volna pénzt a Sova-féle ügyvédi irodától.

A kormányfő nem kommentálta a DNA azon állítását, miszerint valós munkavégzés nélkül vett fel pénzt Sova-féle cégétől, és azt sem, hogy az összeg igazolásául állítólag beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva.

A DNA az Agerpres hírügynökséggel nem sokkal később közölte: a kormányfő nem a független könyvvizsgálat lapjairól, hanem egy Dan Sova által megbízott szakértő különvéleményéből publikált fotókat közölt közösségi oldalán, amelyek semmiképpen sem tükrözik a független könyvvizsgálat hivatalos következtetését.

Pontát egyébként a Sova által elkövetett adócsalásban való bűnsegédlettel gyanúsítják, a jelentés pedig azt állapította meg, hogy ennek nyomán 51 ezer lejes kár érte az államot.

A korrupcióval gyanúsított Ponta ártatlannak mondja magát, és több ízben megerősítette: amíg élvezi a kormánykoalícióban részt vevő pártok támogatását, nem fog lemondani a miniszterelnöki tisztségről.

Rovatok