Index Vakbarát Hírportál

Rendőrségnél robbantottak Kairóban

2015. augusztus 20., csütörtök 08:23

Nagy erejű pokolgép robbant csütörtökre virradóraKairó egyik északi negyedében, Subra al-Haimában, egy rendőrségi épület közelében, legalább hat rendőr megsebesült - írja az MTI.  A  merénylet célpontja az állambiztonsági szolgálat épülete volt.  

Az épület előtt egy autóban elrejtett pokolgép lépett működésbe. A belügyminisztérium közleménye szerint az ismeretlen tettes megállt az autóval az épület előtt, majd kiszállt, felpattant egy motorkerékpárra és elhajtott. Nem sokkal eztán a gépkocsi felrobbant.

A robbanás megrongálta az épületet. Szemtanúk szerint a helyszín körüli háztömbökben ablaküvegek szilánkjai borították az utcákat. A detonáció olyan nagy volt, hogy több másik városrészben is lehetett hallani.

Eddig egy szervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként. Az Iszlám Állam terrorszervezet egyiptomi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) azonban az utóbbi hónapokban merényletek sorozatát követte el. Az egyik pokolgépes merényletben az egyiptomi főügyészt ölték meg, aminek nyomán az egyiptomi kormány szigorította a terrorizmusellenes törvény rendelkezéseit.

Rovatok