Index Vakbarát Hírportál

Robbanás egy New York-i gimnáziumban

2015. augusztus 21., péntek 09:16

Csütörtökön este hatalmas robbanás rázta meg az egyik bronxi középiskola épületét. A robbanásban három építőmunkás sérült meg, és az épületben komoly károk keletkeztek. New York polgármestere, Bill de Blasio a helyszínen, a John F. Kennedy gimnázium előtt tájékoztatta a sajtót, a robbanást rendkívül súlyosnak titulálta, és hozzátette, hogy a három sérült súlyos égési sérüléseket szenvedett, egyikük állapota válságos.

A robbanás akkor történt, amikor az iskola kémialaborjában dolgoztak a munkások, és egy gázcső megrepedt, majd felrobbant. A rendőrség tájékoztatása szerint a negyedik, ötödik és hatodik emeletekben keletkeztek súlyos károk. A robbanás este nyolckor történt, és pontos okárül még nem tudnak túl sokat. Az épületben egyébként 4000 diák szokott tartózkodni, szerencsére a nyári szünet miatt csak a munkások voltak a helyszínen. A robbanás akkora volt, a hogy a környékbeli házak ablaka beleremegtek.

Rovatok