Index Vakbarát Hírportál

November 1-én lesz az előrehozott választás Törökországban

2015. augusztus 24., hétfő 21:59

Erdogan hivatalosan is bejelentette az előre hozott parlamenti választásokat.

Recep Tayyip Erdogan török államfő hivatalosan is bejelentette hétfő este, hogy előre hozott parlamenti választásokat rendeznek az országban.

Erdogan azután adott ki erről közleményt, hogy konzultált Ismet Yilmaz parlamenti elnökkel.

Az államfői hivatal meg nem nevezett tisztségviselői szerint az elnök kedden helyi idő szerint délelőtt 11 órakor találkozik Ahmet Davutoglu kormányfővel, és felkéri, hogy több politikai erő bevonásával alakítson ideiglenes kormányt, amely a november 1-jén esedékes választásokig irányítaná az országot.

A választást azért kell megtartani, mert a kijelölt határidőig nem sikerült koalíciós kormányt alakítani. A kormányzó Igazságosság és Fejlődés Pártja (AKP) júniusban elvesztette parlamenti többségét, és az ellenzéki pártok elutasították a koalícióra lépést vele.

Rovatok