„Kötélhúzásról van szó, sokkal szélesebb vetülettel, mint egy szimpla bocsánatkérés, vagy az alapvetően csak az északi katonákhoz eljutó déli propagandahangadások" – mondta a két Korea közötti feszültségről és azok átmeneti lezárásáról Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének tanszékvezetője. Az elmúlt hetek fejleményei sok szempontból erőteljes visszalépést jelentettek a békülékenyebb időszakokhoz képest, de ahogy már korábban többször is, éppen ebből nőtte ki magát egy megegyezés. Ezzel tettek egy pontot, de a kérdés adott, hogy innen megint érdemi tárgyalások, vagy éppen a visszatáncolás következik a két Korea meglehetősen viharos viszonyában.
A mostani, már egy ideje érlelődő konfliktus azzal indult, hogy még augusztus elején aknára lépett, és súlyosan megsérült két déli katona a demilitarizált zónában. Miután Phenjan a déli követelések ellenére nem volt hajlandó bocsánatot kérni, és tagadta, hogy bármi köze lenne az aknákhoz, a szöuli vezetés 11 év után újraindította a propagandaanyagokat – jellemzően hírek, időjárás-jelentés és dél-koreai popzene keverékét – sugárzó hangszórókat a demilitarizált zóna saját oldalán.
Észak-Korea a hangadásokat háborús cselekménynek minősítette, bírálta az Egyesült Államok és Dél-Korea idén már véget ért közös hadgyakorlatát is, majd pedig készültségbe helyezte hadseregét. A feszültség egy rövid tüzérségi pengeváltásban csúcsosodott ki csütörtökön, a déliek szerint az északiak lőttek először, ők pedig viszonozták a tüzet. Ez volt az első alkalom, hogy az északiak közvetlenül déli területet támadtak 2010 óta, amikor a Jonpjong szigetet ágyúzták, négy ember halálát okozva.
Észak-Korea csütörtökön kétnapos ultimátumot adott a propagandaadások beszüntetésére, de Pak Gunhje dél-koreai elnök elég határozottan kikötötte, hogy a bocsánatkérésig biztosan nem állítják le a hangszórókat. Szöuli források szerint végül néhány órával a saját ultimátumának lejárta előtt az északi vezetés kezdeményezett tárgyalásokat, amiket igen gyorsan, magas szinten össze is rántottak a demilitarizált övezetben.
A szombat esti tárgyalások meglehetősen sokáig, egészen keddig eltartottak, és túl is nyúltak a tárgyalóasztalon. Legalábbis a Vice szerint a déliek hétfőn azt észlelték, hogy ötven észak-koreai tengeralattjáró hagyta el bázisát, és tűnt el a radarjaikról.
A Guardian szerint viszont az is kérdés, hogy ki reagált kire, mivel olyan hírek is elterjedtek, hogy Szöul viszont már az Egyesült Államokkal egyeztetett B-52-es és B-2-es bombázók, F-22-es Raptorok, valamint tengeralattjárók odaküldéséről. Mindenesetre kedden hirtelen, vagy egyes források szerint egy közelgő tájfun miatt előkerült, és visszaindult a támaszpontjára az összes észak-koreai tengeralattjáró.
Keddre ugyanis sikerült megegyezniük a tárgyalófeleknek. Az mindkét oldalnak megfelelt, hogy Phenjan ugyan nem kért egyenesen bocsánatot, de sajnálatát fejezte ki az aknás eset miatt – ez akár szimpla együttérzésként is kommunikálható otthon –, a déliek pedig kedd délben be is szüntették a propagandaadásokat, mire az északi hadsereg visszavonta a készültséget. Abban is megállapodtak a felek, hogy a két ország kapcsolatainak javítása érdekében a közeljövőben tárgyalásokat tartanak Phenjanban, vagy Szöulban, illetve folytatják az elszakított rokonok családegyesítési programját.
A mostani megegyezés beleillik az eddigi tárgyalások dinamikájába, az északiaknak ugyanis régóta az az egyik tárgyalási taktikája, hogy minél nagyobb a feszültség, annál nagyobb az esély valamiféle megegyezésre. Dél-Korea is nyitva hagyta a lehetőséget, Pak Gunhje dél-koreai elnök azt mondta, hogy a megegyezés lehetőséget teremt a kölcsönös bizalomra építve megoldani a Koreák közötti ügyeket.
A két Korea kapcsolatainak van hova előrelépniük, mert idén több jele volt az egymásnak feszülésnek, mint bármiféle közeledési szándéknak. Ezek egyik kicsúcsosodása volt, hogy Kim Dzsongun levélben személyesen hívta ugyan meg Kim Dedzsung volt déli elnök 93 éves özvegyét, aki fontos szerepet játszott a dél-koreai demokratizálódásban, és ezért szimbolikus jelentősége lett volna a látogatásának, de aztán mégsem volt hajlandó találkozni vele.
Csoma szerint szintén fontos szimbolikus visszajelzés volt a kapcsolatok állásáról, hogy több olyan évforduló is volt idén, amiről közösen is megemlékezhetett volna a két Korea, ezekből azonban semmi sem lett. Június 15-én volt a Phenjanban tartott első észak-déli csúcstalálkozó 15. évfordulója, augusztus 15-e pedig a 70 évig tartó japán uralom alóli felszabadulás 70. évfordulójáról is szólhatott volna, de a kerek dátumok sem hozták közelebb egymáshoz a feleket.
A két ország között felgyülemlő feszültségeket csak súlyosbította az aknaügy, amire pedig kemény válasz volt a déli propagandaadások felújítása. „Ez erőteljes visszalépést jelentett a két koreai állam viszonyában" – mondta Csoma. A 80-as és a 90-es években rendszeresek voltak mindkét oldalról a hangszórózások, de a már említett Kim Dedzsung, és utódja, Ro Muhjon déli elnökök alatt, a Korea-közi csúcstalálkozók mentén körvonalazódó békülékenyebb időszakban 2004-ben mindkét oldalon elkezdték leszerelni a hangszórókat, de eltávolították a déli tengerparton még a 70-es években felszerelt drótakadályokat is.
A propagandaadásokkal egyébként elsősorban a demilitarizált övezetnél szolgáló katonákat tudják elérni délről. A 2000-es években volt több olyan hír is, hogy fiatal északi katonák feltehetően ezek hatására dezertáltak, és próbáltak átszökni délre. Ennél sokkal szélesebb rétegeket érhetnek el az északi emigráns szervezetek délről indított ballonjai, amik széliránytól függően messzebbre is eljuthatnak, mint a hangszórók adásai.
Ahogy a propagandaadásoknak is megvolt a helye, az északi bocsánatkéréssel sem a lehetetlent célozták meg a déliek, ugyanis az elmúlt 25 évben volt már példa hasonlóra. Csoma az egyik legemlékezetesebb példaként azt az 1996 őszén-telén lejátszódott esetet említette, amikor egy északi tengeralattjáró jelent meg a déli partoknál, ahol aztán szabályos hajtóvadászat indult a legénység után. Phenjan heteken át kitartott amellett, hogy a tengeralattjáró csak motorhiba miatt sodródott a déli partokhoz, de amikor aztán már tetőfokára hágott a feszültség, akkor decemberben mégis bocsánatot kértek, és kijelentették, hogy ehhez hasonló soha nem fordulhatna elő.
A mostani megegyezés után elképzelhető, hogy további közeledés következik, elsősorban gazdasági téren. Az északiak például már egy ideje szeretnék kiszélesíteni a tárgyalásokat a Gyémánt-hegységbe irányuló turizmusra is, a régióban ugyanis elsősorban pont a dél-koreai turistákat célozva építettek ki modern síközpontot az elmúlt években. A két ország közötti turisztikai kapcsolatok azonban évek óta zátonyra futottak, így a korlátozott számú orosz és nyugati turistacsoportok mellett a kínai turisták maradtak egyelőre.
Mindkét oldalnak vannak azonban fenntartásai. Csoma Mózes szerint az már világosan látszik, hogy Észak-Korea nem akar belemenni olyan mély együttműködésbe a déli résszel, ami megkérdőjelezhetné a nomenklatúra kizárólagos hatalmát. Az elmúlt évek emellett arra utalnak, hogy Kim Dzsongun és az új vezetés nem úgy viszonyul a két Korea viszonyához, mint ahogy Kim Dzsongil alatt. Akármennyire volt is viharos Kim Dzsongil uralma, mégis rendeztek két Korea-közi csúcstalálkozót is, és kétszer is járt déli elnök Phenjanban. Ráadásul 2002-ben fogadta az akkor konzervatív képviselőként dolgozó Pak Gunhje mostani déli államfőt is.
Emellett úgy tűnik, hogy Kim Dzsongun nagyon szívesen elmosolyog Dennis Rodman volt NBA-s kosárlabdázóval, és harmadvonalbeli diplomatákkal is találkozott már, de valahogy próbál távol maradni minden magas szintű találkozótól. Az elmúlt hónapokban nem ment el a Moszkvában tartott győzelmi napi ünnepségre, és úgy tűnik Pekingbe sem utazik el. Csoma szerint előfordulhat, hogy szándékosan próbálják távol tartani azoktól a helyzetektől, ahol rutintalannak, vagy a tapasztalt, főként középkorú vezetőkhöz képest 32 évesen túlságosan fiatalnak bizonyulhatna.
Szöul viszont a 2000-es évek nagy nemzeti összetartozás-tudatához képest nem akarja feltételek nélkül pénzzel segíteni az északiakat. A déliek erősen felemásan viszonyulnak a turisztikai felvetésekhez is, mert a turizmusból befolyó bevételeket nagyon könnyen átforgathatják katonai fejlesztésekre. A szöuli kormányzat számára ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy kiszámítható legyen a hatalmi tényező Észak-Koreában. A rezsim instabillá válása ugyanis beláthatatlan folyamatokat indítana el, amelyek jóval nagyobb fenyegetést jelentenének a jelenlegi – főként verbális – ütésváltásoknál.
„ A két Korea viszonyát napjainkban leginkább egy olyan családhoz lehetne viszonyítani, ahol a családtagok egy régi viszály miatt már hosszú évek óta haragban vannak, de azért bármikor jöhet valami olyan körülmény, ami miatt mégis közös asztalhoz ülnek" – mondta az ELTE Koreai Tanszékének vezetője.