Index Vakbarát Hírportál

Másfél évtizeden keresztül videózta diákjait a pedofil tanár

2015. augusztus 27., csütörtök 22:08 | aznap frissítve

3 év és 9 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy neves bristoli magániskola tanárát, mert kiderült róla, hogy több, mint 2500 órányi videót vett fel a diákok fürdőszobáiban, hálószobáiban és az öltözőkben – írja a BBC. A kamerákat falba fúrt lyukakba rejtette.

Az 53 éves férfi 16 évig kukkolt, de idén az angol rendőrség kiterjedt nyomozást indított pedofilok után, így ő is lebukott. A rendőrség már felvette a kapcsolatot 130 áldozattal, de még több tucatnyian vannak, akiket nem sikerült azonosítani a felvételekről. Az áldozatok 12 és 17 év közöttiek.

Az iskolát sokkolta a hír, a tanár régóta náluk dolgozott és soha semmilyen panasz nem érkezett rá, a diákok és a szülők is kedvelték.

Amikor megmutatták a felvételt a 14 éves gyerekemről, elakadt a lélegzetem. Az jutott eszembe, hogy képes bárki ilyesmire? Ráadásul ő kifejezetten kedves embernek tűnt.

– nyilatkozta az egyik áldozat édesanyja.

A tanár olyan komolyan vette a szerepét, hogy a tanórákon rendszeresen eljátszotta, hogy ügyetlenkedik a gépekkel,  mindenki azt gondolta róla, hogy nem ért a technikai eszközökhöz, miközben kiterjedt rejtettkamera-hálózatot működtetett és gondosan tárolta a nyersanyagokat. Több mint 300 VHS-kazettát foglaltak le a rendőrök a lakásán.

A férfi a börtön után sem dolgozhat tovább a szakmájában, ugyanis bekerült a szexuális aklatók adatbázisába, ezzel örökre eltiltották attól, hogy gyerekekkel dolgozhasson. A Clifton College vezetése azt ígérte, hogy mindent megtesznek, hogy a jövőben ne történjen semmi hasonló.

Rovatok