Index Vakbarát Hírportál

George Clooney felesége sem tudta kimenteni az al-Dzsazíra újságíróit

2015. augusztus 29., szombat 13:04

Három év börtönbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró kairói büntetőtörvényszék az al-Dzsazíra hírtelevízió Egyiptomban perbe fogott újságíróit, így hasztalannak bizonyultak a nemzetek közösségének az ügy ejtését követelő felszólításai. Az előző eljárásban 10 évre ítélték az újságírókat, akiknek bűne "hamis hírek terjesztése" a bíróság szerint.

Ennek a pernek az egyetlen igazságos kimenetele a felmentés lett volna

- jelentette ki Amal Clooney. A kétszeres Oscar-díjas színész felesége az egyik vádlott ügyvédjeként vett részt az al-Dzsazíra tévétársaság munkatársai elleni perben. Clooney hangsúlyozta, hogy a vádnak bizonyítékai sem voltak.

Az al-Dzsazíra azonnal botrányosnak és visszataszítónak minősítette a szombaton kihirdetett ítéletet, amelyet a sajtószabadság elleni szándékos támadásként bélyegzett meg, írta az MTI.

"Ennek a pernek az egyetlen igazságos kimenetele a felmentés lett volna" - jelentette ki Amal Clooney, az egyik vádlott ügyvédje az ítélet kihirdetése után, hangsúlyozva, hogy nem voltak bizonyítékok. 

A kairói büntetőtörvényszék azonban úgy ítélte meg, hogy a hírtelevízió három munkatársa - az ausztrál Peter Greste, az egyiptomi-kanadai Mohamed Fahmi és az egyiptomi Báher Mohamed - bűnös

hamis információk terjesztése és engedély nélküli munkavégzés vádjában.

A tárgyalást vezető bíró, Haszan Faríd egyenesen azt állította, hogy a vádlottak nem is újságírók, mert nem regisztráltatták magukat ilyen minőségben az illetékes hatóságoknál. 

Az al-Dzsazíra újságíróit 2014-ben még héttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték azzal a váddal, hogy az időközben terrorcsoporttá nyilvánított szervezetet, a 2013-ban megbuktatott iszlamista elnök, Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériséget támogatták, valamint álhírekkel mocskolták be Egyiptom hírnevét. A semmítőszék az év elején a per újrafelvételét rendelte el, és az újságírók több mint 400 nap után elhagyhatták a börtönt. Peter Greste-t kitoloncolták, két társa pedig szabadlábon védekezhetett február óta.

Greste szombaton nem volt jelen az ítélet kihirdetésén, két társát viszont azonnal őrizetbe vették és újra börtönbe viszik.

Az újságírók elleni eljárás bírálói azzal vádolják Kairót, hogy a per hátterében az al-Dzsazírának otthont adó Katar és Egyiptom közti diplomáciai válság áll. Katar nyíltan támogatja a nemrég halálra ítélt Murszit, elmozdítását államcsínynek minősítette, továbbá menedéket nyújt a Muzulmán Testvériség számos magas rangú tisztségviselőjének.

Az ügy kínos helyzetbe keverte az egyiptomi kormányt, amelyre külföldi bírálatok özöne zúdult már az elsőfokú ítélet kihirdetése után is. Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő, akinek a hadsereg volt vezérkari főnökeként kulcsszerepe volt Murszi megbuktatásában, elismerte, hogy jobb lett volna kitoloncolni a perbe fogott újságírókat, semmint bíróság elé állítani őket.

Rovatok