Index Vakbarát Hírportál

Magyaros drótkerítés és kormányplakátok a Velencei biennálén

2015. augusztus 30., vasárnap 15:23

NATO-drótkerítéssel zárták körül a magyar pavilont a Velencei Biennálén. A gerillaakciót a volt krétakörös Gulyás Márton szervezte, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a menekültügy kapcsán hozott kormányzati döntésekre.

A magyar pavilon elé emelt jelképes blokádhoz az akció szervezői ugyanazokat az eszközöket használják, amelyeket a magyar kormány használt az elmúlt hónapokban. A drótkerítésen kívül nagyméretű molinók vannak, melyek a kormány plakátjainak, illetve a Nemzeti Konzultáció szövegeinek angol fordításai olvashatók.Az érdeklődőknek és a látogatóknak közben a nap folyamán konzultációs kérdőíveket osztogatnak. A szervezők közleménye szerint:

„Augusztus 30-án egy teljes napon át blokkoljuk a bejutást a magyar kiállítótérbe, ezzel is elősegítve országunk és a magyar állampolgárok szeparációjának minél szélesebb körű megvalósulását.”

Eredetileg úgy tervezték, hogy a magyar pavilon egyetlen bejárata elé helyezett kerítéssel tényleg blokád alá veszik a kiállítóteret és vasárnap (egy nappal a határzárra emelt kerítés korábban beharangozott átadása előtt) senkit nem engednek be a pavilonba. Végül a drótkerítés csak figyelemfelhívó volt, a tényleges bejutást nem akadályozta meg. Mivel az akció békés szándékú, a Biennálé szervezői információink szerint vasárnap estig nem szedetik le a plakátokat, de az olasz rendőrség leszedette és elkobozta a drótot.

A #fenceforeurope nevű csoport sajtóközleményében azt írják hogy szerintük röhejes, hogy Európának, „egy közel fél milliárdos összlakossággal rendelkező államalakulatnak”, komoly fejtörést okoz „kettő-, de akár négymillió, életveszély elől menekülő ember lakhatásának, étkezésének és oktatásának a biztosítása”.

Magyarország ma utat mutat Európának.

Európa látja és helyesel.

Építsük együtt tovább izolált, zárt Erődünket, míg az entrópia bennünket is fel nem számol!

Rovatok