Index Vakbarát Hírportál

Megmenekült a három menekült kisgyermek

2015. augusztus 30., vasárnap 13:56

Elhagyhatta a braunaui kórházat az a három kiskorú menekült, akit szombaton válságos állapotban találtak meg egy furgonban - írja az MTI. Az osztrák hatóságok pénteken hajnali négy órakor, a felső-ausztriai St. Peter am Hart településen ellenőrizték a teherautót, melyben 26 szíriai, afgán és bangladesi menekült volt összezsúfolódva.

Két ötéves kislány és egy hatéves kisfiú már kába volt a kiszáradás miatt, orvosi segítség híján legfeljebb két-három óráig maradtak volna életben.

A kórház vasárnapi közlése szerint a gyerekek már túl vannak az életveszélyen. A menekültek elmondása szerint az utóbbi húsz napban már nem tudtak rendesen enni és inni, az egészségügyi szakértők tájékoztatása alapján a gyerekek már nem bírták volna sokáig a jármű forró és levegőtlen rakodóterében.

A furgont vezető férfi gázt adott, amikor meglátta a rendőröket, azonban egy rövid üldözés után sikerült megállítani az autót. A román rendszámú teherautót vezető 29 éves román állampolgárt őrizetbe vették.

A menekültek az első kihallgatáson közölték, hogy Németországba akarnak eljutni, nem kívánnak menedékjogot kérni Ausztriában.

Rovatok