Index Vakbarát Hírportál

Obamának nyert ügye van, nem kaszálhatják el az iráni atommegállapodást

2015. szeptember 2., szerda 18:03 | aznap frissítve

Barack Obama amerikai elnöknek elég támogató szavazata van az amerikai szenátusban, hogy megvédje az iráni atomprogramról szóló megállapodást, írja a Bloomberg. Barbara Mikulski marylandi demokrata szenátor is támogatásáról biztosította a megállapodást szerdán.

Vele együtt már 34 szenátor támogatása biztosított, ez pedig azt jelenti, hogy ha a kongresszus leszavazza a megállapodást, de ezt a döntést Obama megvétózza, akkor a republikánusok már nem fogják tudni felülbírálni.

Az biztos, hogy két demokrata szenátor ellenezni fogja a megállapodást, tízen viszont még nem jelentették be, mit lépnek. Ha végül 41-en kiállnának az elnök mellett, akkor a szenátus egyáltalán nem is szavazna a megállapodásról.

Huszonegy hónapig tartó egyeztetések után július közepén sikerült végleges megállapodást aláírni a világ vezető hatalmainak Iránnal a vitatott atomprogramja leépítéséről. A korlátozásokért cserébe feloldják a szankciókat, az iráni olajexportban rejlő lehetőségek miatt máris esni kezdett az olaj ára. A tárgyaló felek történelmi lehetőségekről, a megegyezést támadó Izrael viszont történelmi hibáról és kapitulációról beszélt.

Már akkor tudni lehetett, hogy Barack Obamának még kell futnia egy kört a republikánus kongresszussal is, hogy valóban megkezdődhessen a megállapodás végrehajtása.

Rovatok