A szíriai menekültáradattal kapcsolatban az egyik leggyakoribb felhördülés az, hogy

Miért nem az Öböl-országokba mennek?

Mikor pedig Szaúd-Arábia, Katar, Kuvait vagy az Egyesült Arab Emírségek

• a szírek többségéhez hasonlóan szunnita országok,
• ahol arabul beszélnek,
• és sokkal közelebb vannak, mint Európa,
• na meg persze iszonyatosan gazdagok.

Ez a kifogás jogosnak tűnik, hiszen a Washington Post szerint az Amnesty International, a Human Rights Watch és a Brookings Intézet adatai is azt mutatják, hogy miközben a Közel-Kelet egyik fele erején felül teljesít, addig az Öböl-országok most

#Syria: Number of #Syrian #refugees taken in by countries in the Middle East. pic.twitter.com/qWcktXwEkW

— Luay لؤي الخطيب (@AL_Khatteeb) 2015. szeptember 4.

Ezt a passzivitást már európai politikusok is kifogásolták, a dán pénzügyminiszter, Claus Hjort Frederiksen például így méltatlankodott:

A legjobban az arab országokon tudok felháborodni, akik úsznak a pénzben, de alig fogadnak be menekülteket. Mint például Szaúd-Arábia. Ez egész egyszerűen botrányos.

A liberális képviselő persze pontatlan, hiszen a 133 ezer menekültet befogadó Egyiptom is arab ország. De máskülönben igaza van, a gazdagság és a fogadókészség mintha fordított arányban állnának egymással: a nulla, vagy kevés menekültet fogadó országok közül (az IMF-féle számítás szerint) Katar egy főre jutó GDP-je 143 ezer dollár, Kuvaité 71 ezer, Szaúd-Arábiáé pedig 52 ezer. A 630 ezer menekültet befogadó Jordánia egy főre jutó GDP-je az Öböl-országok töredéke: 11 ezer dollár körül van.

Nem jönnek a menekültek, de a pénz az megy

Ha a törvény betűjét nézzük, az Öböl-országok egyébként nem vonhatók felelősségre a menekültek ügyében, mivel nem csatlakoztak az ENSZ 1951-es Menekültügyi Egyezményéhez, azaz nem kötelesek befogadni a faji/vallási/politikai okokból üldözött embereket.

A politikai megfontolások és a jogi kibúvó azonban kevés: az iszlám világ részéről is óriási nyomás nehezedik az érintett államokra. Sokan tragédiának tartják, hogy az Öböl-menti Együttműködési tanács (Gulf Cooperation Council – GCC) tagállamai nem csak a térségben a mai napig elevenen élő pánarab eszmét hagyták figyelmen kívül, de tulajdonképpen az iszlám egyik alapelvének számító vendégbarátságot is.

Az érintett országok is érzik a PR-nyomást, ezért igyekeznek rámutatni, hogy nem csak a szunnita milíciák felfegyverzésére, hanem a menekültek megsegítésére is rengeteg pénzt költenek. A fő érv az, hogy ők a határhoz közel maradást segítik, mivel hosszú távon az a legjobb, ha a menekültek a harcok lezárulásával könnyen vissza tudnak térni a szülőföldjükre – egyébként ebben az érvben van valami, a menekültek többsége, több millióan valóban nem akarnak továbbmenni Európa felé.

• A Washington Postnak összesítő Egyesült Arab Emírségek saját kimutatása szerint 540 millió dollárt költött humanitárius segélyekre, ezen kívül fenntart egy észak-iraki és egy jordániai menekülttábort. Sőt, egyes tisztségviselői azt állították, hogy 160 ezer menekültet is befogadtak.
• Az Emírségek szerdán azzal utasította el a bírálatokat az AFP-nek, hogy 2011 óta összesen 100 ezer szírt fogadtak be, és a hozzájuk érkezők letelepedési engedélyt is kaptak. Szerintük emellett ők finanszírozzák a Zarkához közeli menekülttábort Jordániában, ahol több mint négyezer menekült van, az elmúlt két évben pedig összesen 72 millió dollárt fordítottak menekülttáborokra Jordániában, Libanonban, Irakban és Törökországban.
• Katar azt állítja, hogy 1,7 milliárd dollárt költött segélyekre.
• A szaúdiak pénzről nem beszéltek, de a New York Times szerint csak 18,4 millió dollárt adtak bele az ENSZ szíriai alapjába. Ezen kívül állítólag az elmúlt években 500 ezer szírt fogadtak be az országba, csak rájuk Nabil Othman helyi ENSZ-képviselő szerint nem menekültként, hanem „nélkülöző arab fivéreink és nővéreink”-ként utalnak a hivatalos iratok.
• Kuvait már jobban kinyitotta a pénztárcáját, 304 millió dollárral támogatták meg a humanitárius alapot.

Az önbevallásokból azonban igen nehéz kihámozni az igazságot, de annyi biztosnak tűnik, hogy az Öböl-országokból olyan 900 millió dollár segély biztosan érkezett karitatív szervezeteken és magánfelajánlásokon keresztül. A bírálók szerint viszont támogatásokban is fizethetnének sokkal többet az Öböl-menti országok, ugyanis az ENSZ alapja, amit a szíriai válság hatásainak kezelésére hoztak létre, csak 37 százalékban van finanszírozva egyelőre.

Ők is a gazdasági bevándorlóktól tartanak, pedig ezzel már nagyon elkéstek

Az Öböl-országok egytől-egyig monarchiák, melyek prioritása a társadalmi-politikai stabilitás megőrzése. Az uralkodó családok számára olyan sokk volt az Arab Tavasz, mint 1789-ben az európai dinasztiáknak a Nagy Francia Forradalom. Annak ellenére, hogy a mozgalmaknak csak az oldalszele ért el az Öbölbe, mégis azóta tartanak minden ellenőrizhetetlen változástól.

Az olajdollárok miatt ezek az országok megengedhetik maguknak, hogy ne csak a piszkos munkát, hanem a munkát úgy általában bevándorlókkal végeztessék, és

A folyamatosan bővülő gazdaság az elmúlt évtizedekben egyre több vendégmunkást szívott fel, ezért mára a lakosság igen nagy részét polgárjog nélküli külföldiek teszik ki.

Az egyensúly olyan szinten felborult, hogy Katarban már csak a kétmilliós népesség 13 százaléka született katari, a 8,2 milliós Egyesült Arab Emírségekben is hasonló az arány; és még a 27 milliós Szaúd-Arábiában is 5 és 10 millió közé teszik a külföldiek számát. Azaz ezekben az államokban a lakosok nagy része állampolgári jogokkal nem rendelkező vendégmunkás, akiket – mint azt a 2022-es futball-vébé előkészületei is mutatják – gyakran rabszolgasorban tartanak.

Könnyen lehet, hogy a pakisztáni, egyiptomi és afrikai vendégmunkások közé sikerült betagolni néhány százezer Szíriából származó embert – ez azonban nagyon nem ugyanaz, mintha valóban menekültstátuszba vették volna őket. A Newsweek szerint a szíriai polgárháború alatt érkezett több ezer szírnek vannak plusz jogaik az átlagos vendégmunkásokhoz képest – ez például ingyenes egészségügyi ellátást és oktatást jelent. Viszont többségük csak ideiglenes, vagy munkavállalói vízummal van ezekben az országokban, ilyet kapni pedig rettentő nehéz.

A GCC tagállamait ráadásul már amúgy is aggasztja a – saját hibájukból kialakult – robbanásveszélyes helyzet. Az elmúlt években igyekeztek valamelyest javítani az életkörülményeken, Szaúd-Arábiában pedig büntetőadókat vetettek ki a nem helyi munkaerőt alkalmazó cégekre. De mivel az egész országot vendégmunkások működtetik, ezért magán a rendszeren nem tudnak változtatni.

Az érintett országok uralkodói nem akarnak fölösleges kockázatot vállalni a menekültek felé való nyitással. Ráadásul Szaúd-Arábián kívül a legtöbb Öböl-állam igen kicsi, pár milliós ország, pár százezres polgárjoggal rendelkező lakossággal, ezért néhány tízezer menekült már komoly arányeltolódást eredményezhet.

Több országban ráadásul árgus szemekkel kell figyelni a felekezeti arányokat is; egészen biztos például, hogy a szunnita uralkodó vezette egymilliós Bahreinben a siíta többségű lakosság vallásháborús provokációnak tekintené 50 ezer szunnita arab menekült betelepítését. Emellett a The Atlantic szerint az indiai és pakisztáni vendégmunkások mindig is kívülállók maradnak majd a nyelvi különbségek miatt is, de az érkező arab menekülteknek sokkal nagyobb hatása lehetne a társadalmakra.

A terrorszervezetek támogatói is félnek a terroristáktól

Az Öböl-országok tartózkodását az is magyarázza, hogy aktív játékosok a szíriai polgárháborúban. Rengeteg pénzzel és fegyverrel támogatják az iszlamista milíciákat. És nem válogatósak: ahogy arról írtunk, Katar például konkrétan fel akarta vásárolni a helyi al-Kaidát, Szaúd-Arábia pedig már 2012-től a nagy iszlamista frakciók fő finanszírozójának számított. Ezért számukra valósabbnak tűnik az a fenyegetés, hogy a menekültek esetleges befogadásával szíriai szabotőröket, netán az Iszlám Állam terroristáit is határaik közé engednének.

Emellett van olyan szakértő is, aki szerint az Iszlám Állam miatt sem mehetnének olyan könnyen délre a menekültek. Mosztafa Minavi, a Cornell Egyetem oktatója szerint a mexikóiaknak sem mondja mindenki azt, hogy előbb menjenek Spanyolországba, mielőtt az Egyesült Államokba indulnának. Szerinte a regionális érdekek is többször egymásnak feszülnek.