Index Vakbarát Hírportál

Pakisztáni származású buszsofőr fiát jelöli London polgármesterének a Munkáspárt

2015. szeptember 12., szombat 12:57

Pénteken eldőlt, hogy Sadiq Khan lesz a Munkáspárt jelöltje a 2015-ös londoni polgármester-választáson - írja a Guardian. Khan győzelme az elválasztáson a párt balra tolódását jelzi, hiszen egyrészt bevándorló családból származik, másrészt programja is balosabb, mint ellenfeleié. 

Khan, akinek édesapja még buszsofőrként dolgozott, győzelmi beszédében elmondta, hogy ő és a családja nagyon sok mindent köszönhet Londonnak, ő pedig megválasztása esetén azon fog dolgozni, hogy minél több lehetőséghez juttassa a londoniakat. 

„A prioritásaim világosak. Elérhető, biztos lakhatás, több és jobb fizetéssel járó munka a legszegényebbeknek, a vállalkozás megkönnyítése. Az ingázás költségeinek csökkentése, és London biztonságosabbá, egészségesebbé, kevésbé szennyezetté tétele. ”

Khan annak ellenére maga mögé utasította riválisát, Tessa Jowelt az előválasztáson, hogy Jowelnek a közvélemény-kutatások szerint jobb esélyei lettek volna megverni a konzervatívok jelöltjét, Zac Goldsmith-t. 

Rovatok