Index Vakbarát Hírportál

Fokozódik a helyzet, legalább tízen meghaltak Törökországban

2015. szeptember 14., hétfő 21:58

Két rendőr is életét vesztette egy kurdok által autóba rejtett bomba miatt Törökország délkeleti részén, miután a hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el Diyarbakır városában az ott kitörő összecsapások miatt, írja a Vice.

A török erők közben kommandósokat és helikoptereket is bevetnek az egyik hegyvidéki területen, ahová a kurdok azután menekültek, hogy hat emberüket megölték Sirnak tartományban. A források szerint egy másik rendőr is meghalt az ütközetek egyikében.

Diyarbakırban már könnygázt és vízágyút is bevetettek fiatalok egy csoportja ellen, akik a kijárási tilalmat megszegve köveket dobáltak és megpróbáltak utcai barikádokat építeni. Közben kikerült egy olyan felvétel is, amelyen az is látszik, hogy utcai törmelékeket borítanak lángba, miközben lövések dördülnek a háttérben.

Harcok egy törökországi utcán

Július óta egyébként  fegyveresek százai, valamint több mint száz rendőr és katona is életét vesztette a törökországi harcokban.

Rovatok