Index Vakbarát Hírportál

Paris Hiltont is védte a Marseille-ben lelőtt magyar férfi

2015. szeptember 15., kedd 08:39

A marseille-i lövöldözés magyar áldozata, a 29 éves T. László két éve ment Franciaországba dolgozni, egy rendezvényen Paris Hiltont is védte korábban – írja a Blikk.

A lap szerint T. Lászlónak nagy segítségére volt a marseille-i induláskor apja, aki korábbi idegenlégiósként szolgált, majd biztonsági őrként helyezkedett el a városban. Ő szerzett munkát a fiának ugyanabban az őrző-védő cégben, de a Blikk úgy tudja, nem ugyanabban a bárban dolgoztak.

A fiú hétfő hajnalban munka után látogatta meg apját. Ekkor Kalasnyikovval nyitottak tüzet a támadók, akikről a lap rendőrségi források nyomán azt írja, fegyverkereskedők voltak, és kimondottan a férfi lehetett a célpontjuk. A lövöldözés a város I. kerületében található O'Stop bárnál történt. T. László meghalt, öt ember, köztük az áldozat 51 éves apja megsebesült, őt a hátán érték a lövések. Három sebesült állapota életveszélyes. 

Nézeteltérés előzhette meg

„Nem tudom mire vélni, hogy miért kaszaboltak le mindenkit. Lacinak nem is kellett volna ott lennie. Már végzett a munkával, apja elé ment, aki épp befejezte a szolgálatot. Helyi ismerősöktől tudom, hogy az eső elől legalább húszan menekültek be az utcáról nem sokkal a támadás előtt a szórakozóhely fedett teraszára. László a kezeim alatt cseperedett fel, dolgoztunk együtt biztonsági őrként itthon, és kikérte a véleményem arról is, hogy kimenjen-e az apja után dolgozni – mondta a Blikknek T. László volt thai-box edzője. A sportklub azt tervezi, hogy saját költségen hozzák haza és temetik el sporttársukat, és a gyászoló családot is támogatnák.

André Ribes marseille-i ügyészhelyettes szerint „a lövöldözést megelőző este vita tört ki a bárban az egyik őr és több ember között, s feltételezhető, hogy ennek a nézeteltérésnek volt a következménye a rajtaütés” – írja az MTI. Az ügyészhelyettes azt mondta, „egyelőre még nem lehet az esetet leszámolásnak minősíteni”, szerinte az áldozat is a bárban dolgozott biztonsági őrként.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium azt írta az Indexnek, hogy az elhunyt magyar állampolgár hozzátartozóival a párizsi konzuli hivatal folyamatos kapcsolatban van.  A sebesültek között van a fiatalember hosszú ideje kint élő, francia állampolgársággal rendelkező édesapja, a bár alkalmazottja, akinek állapota kritikus.  Az elhunyt magyar állampolgár és a súlyosan sérült magyar származású sebesült személyes adatainak kiadására a konzuli szolgálat nem kapott felhatalmazást ″ – tették hozzá.

Hogy ne hagyjanak nyomokat, a támadók a város északi részén felgyújtották a BMW-t, és ismeretlen módon menekültek tovább.

„Túl sok az erőszak ebben a városban” – mondta Bernard Cazeneuve belügyminiszter vasárnap az I-télé hírtelevízióban. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az elmúlt években „nagyon jelentős eredmények mutatkoztak a bűnözés elleni harc terén”. „Le kell fegyverezni minden csoportot. 2013 óta minden évben közel 6 ezer fegyvert foglalunk le bűnözői csoportoknál, és szeretném elérni valamennyi bűnöző lefegyverzését” – tette hozzá.

Legutóbb augusztus 6-án volt halálos áldozattal járó lövöldözés Marseille-ben. Akkor egy, a szervezett bűnözéshez tartozó 40 éves férfit pisztollyal lőtt le két ismeretlent egy sétálóutcában.

Rovatok