Index Vakbarát Hírportál

Keresztre feszítéssel végeznének ki egy szaúdi fiút

2015. szeptember 19., szombat 15:56

2012-ben, 17 éves korában tartóztatták le Ali Mohammed al-Nimr-t illegális tüntetésért és fegyver birtoklásért, írta az International Business Times. Miután letartóztatták és bezárták, nem kapott engedélyt, hogy ügyvéddel beszéljen. Egy brit emberi jogi szervezet szerint al-Nimr-t megkínozták, hogy rákényszerítsék a vallomásra, valódi bizonyíték sosem volt ellene. 

A kínzása után, a tudta nélkül tartottak egy zárt bírósági tárgyalást, ahol megszületett az ítélet a keresztre feszítéséről. A kegyetlen bírói döntés hátterében az állhat, hogy a nagybátyja, akit csütörtökön végeztek ki, a kormány nagy jelentőségű kritikusa volt.

„Szaúd-Arábia az egyik olyan ország, ahol a legtöbb embert kivégzik, többnyire azután, hogy kínzással rávették őket arra: valljanak be olyat, amit nem is tettek" − mondta Alice Gillham, a Reprieve szóvivője a Mic-nek. 

Közben az internet is felkapta az ügyet, #FreeNimr hashtag alatt tiltakoznak az emberek a kegyetlen ítélet ellen.

#FreeNimr and all those who have been wrongfully imprisoned by the tyrannical Saudi regime for speaking out against their brutalities.

— Anam (@AnamR_Syed) September 14, 2015

Ali Al-Nimr was a minor whn he was arrested&tortured.Nw he faces execution Saudi brutality mst b condemnd #FreeNimr pic.twitter.com/mXaHMv7qbj"

— Sumaira Jamil (@real_sumaira) September 14, 2015

Rovatok