Index Vakbarát Hírportál

Egyre több terrorista ábrándul ki az Iszlám Államból és nyitja ki a száját

2015. szeptember 21., hétfő 13:46

Egyre többen vannak azok, akik csalódtak az Iszlám Államban és otthagyták azt, de ami a legfontosabb: nyilvánosan beszéltek arról, mi zajlik az iszlamista szélsőségesek fészkében - írja a BBC.

A londoni King's College egyik, radikálisokat kutató intézetének összegzése szerint 58 olyan ember szólalt meg nyilvánosan, aki csalódott az Iszlám Államban, kétharmaduk idén nyilatkozott. Az intézet becslése szerint jelenleg több százan lehetnek azok, akik otthagyták az Iszlám Államot vagy megkísérelték otthagyni azt. Akik így döntenek, egyrészt az életükkel játszanak (a terrorszervezet megölheti őket), másrészt a származási országukban gyakran a börtön vár rájuk. Nyilatkozataikkal ugyanakkor megnehezítik az Iszlám Állam nyugati propagandatevékenységét, hiszen lerántják a leplet az IÁ által terjesztett hazugságokról.

A legtöbben Törökországon keresztül próbálnak elmenekülni az Iszlám Államból, másokat elkapnak és kivégeznek. A legtöbben azért csalódnak a terrorszervezetben, mert szembesülnek annak mérhetetlen brutalitásával, ami a muszlimokat sem kíméli. És a korrupcióval, ami szembemegy az iszlámmal. És vannak, akik anyagi okok miatt pártolnak el a szervezettől. Őket rendszerint a pénz ígéretével is csábította magához az Iszlám Állam, azt ígérve, hogy ha csatlakoznak, luxusélet vár rájuk. Csakhogy ez nem igaz.  

Rovatok