Index Vakbarát Hírportál

Amerika 115 milliárd forintnyi extrasegélyt dobott be a közösbe

2015. szeptember 21., hétfő 22:12

Egyre több konkrétum derül ki arról, hogyan is kívánja az Egyesült Államok előremozdítani a menekültválság megoldását. Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) hétfőn az MTI szerint bejelentette, 

419 millió dollárral többet költhet majd a szíriai polgárháború károsultjainak nyújtott segélyekre

Ezzel a 115 milliárd forintnyi összeggel a szíriai válsággal kapcsolatos különféle amerikai segélyek összege meghaladja majd a 4,5 milliárd dollárt (amivel messze a legtöbbet költi a világon a szíriai polgárháború kárenyhítésére)

John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Berlinben már bejelentette, hogy az Egyesült Államok komoly menekültlétszám befogadását is vállalja: a 2016-os pénzügyi évben 85 ezerre, 2017-ben pedig 100 ezerre emeli az ország által külföldről befogadandó menekültek számát. Az USA-nak van pótolnivalója, eddig ugyanis alig 1600 szíriai menekültet fogadott be a szíriai polgárháború kezdete óta, közülük 1500-at idén.

A következő két évre szóló menekültvállalásokban is van azért csavar: ugyanis az Egyesült Államok ódzkodik a szíriai származásúak tömeges befogadásától, ezért csak azt vállalták, hogy az október 1-jén kezdődő 2016-os pénzügyi évben befogadandó 85 ezer menekült közül a Fehér Ház szerint legkevesebb 10 ezer szíriai lesz, a 2017-es kvótákkal kapcsolatban pedig még nem nyilatkoztak.

Rovatok