Index Vakbarát Hírportál

Az Interpol is keresi a Skóciában eltűnt magyar férfit

2015. szeptember 26., szombat 12:29

Iratai és bankkártyája nélkül tűnt el skóciai otthonukból a 29 éves Vass Milán, aki családjával élt külföldön, írja a Blikk. Eltűnése napján apjával vacsorázott, utána lakótársaival maradt a házban. Már az Interpol is keresi, a rendőrség minden ismert előfordulási helyét ellenőrizte, egyelőre eredménytelenül.

„Tíz éve éltünk együtt Skó­ciában. Munkába is együtt jártunk, építőiparban dolgoztunk egyéni vállalkozóként” – mondta a férfi apja, Vass Illés a lapnak. „Másnap a lakótársak azzal fogadtak, hogy mire felébredtek, a fiam nem volt az ágyában, éjjel egyszerűen eltűnt.”

A Blikk szerint az eltűnt férfi nem tudott segítség nélkül kiheverni egy januári szakítást. Orvoshoz fordult ugyan, de mellékhatásuk miatt nem szedte a depresszió ellen felírt szereket. Egy kis helyi csapatban focizott, apja szerint egsézséges életet élt, „soha nem szedett semmilyen gyógyszert”.

Airdrie, Uddingston, East Kilbride és Shotts

A rendőrség mindenkit kihallgatott és házkutatást is tartott, nem találtak bűncselekményre utaló jeleket. A nyomozásba az Interpol is bekapcsolódott.

„Szerencsére a fiam volt barátnője, Nóri tudta a Facebookra Milkó belépőkódját. A rendőröknek így sikerült megállapítani, hogy Milán éjfélig internetezett. Így valamikor éjfél és fél hat közt mehetett ki a házból. Azóta nem adott életjelet magáról. Napról napra egyre rosszabb gondolatok gyötörnek, egyre reményvesztettebb vagyok, de a végsőkig hazavárom” – mondta Vass Illés.

A komlói származású Vass Milán augusztus 19-én tűnt el a skóciai Airdrie városában otthonából, írta korábban a Pécsi Újság. A férfi 188 centiméter magas, átlagos testalkatú, barna szemű, rövid, fekete haja van, és homlokán egy sebhely látható. A rendőrség szerint telefonja másnap este tíz órakor már ki volt kapcsolva. Az elmúlt hónapban ellenőrizték a férfi ismert előfordulási helyeit, Airdrie, Uddingston, East Kilbride és Shotts környékét, eredménytelenül, emlékeztet a lap. A férfi eltűnécéről a BBC is írt a múlt héten.

Rovatok