Index Vakbarát Hírportál

Felszólalás az ENSZ-közgyűlésen: nem vagyunk buzik

2015. szeptember 29., kedd 23:04

A new yorki ENSZ-közgyűlésen nem mindenkit Putyin, az Iszlám Állam vagy a klímaváltozás érdekelt, hanem például a homoszexualitás. Robert Mugabe örökös zimbabwei diktátor emberi jogokat taglaló felszólalásában eltért némileg az eredetileg tervezett szövegétől, és a melegjogok becsmérlése közben tudatta a világgal:

We are not gays

— vagyis, hogy „mi nem vagyunk melegek”.

A 91 éves Mugabe korábban is többször tett homofób megjegyzéseket: A 2013-es választási kampányban ellenzéki riválisa ellen használt homofób érveket, tavaly pedig állatiasnak nevezte a homoszexuális kapcsolatokat. 

Az ENSZ-közgyűlésen most előbb arról beszélt, hogy senkinek nincs joga más országok felett bíráskodni, „kettős mércét alkalmazni”, és nemzetközi politikai üggyé tenni az emberi jogokat, azután a tradíciókra hivatkozva utasította el a homoszexuálisokat védő jogi eszközöket.

„Elutasítjuk azokat a törekvéseket, amelyek az értékeinkkel, normáinkkal, hagyományainkkal, hitünkkel szembemenő új jogokat írnának elő nekünk.” Majd jött a közelebbről nem megnevezett kollektíva nevében tett váratlan coming out a büszkén vállalt heteróságról — igaz, a bejelentést a teremben inkább csak kuncogás fogadta.

 Miközben az azonos nemű párok házasságának engedélyezésével az Egyesült Államokban és több európai országban áttörést értek el a közelmúltban, Afrikában több helyütt a homoszexualitás büntetése továbbra is jelen van.

Rovatok