Index Vakbarát Hírportál

Bombázni kezdtek Szíriában az oroszok

2015. szeptember 30., szerda 13:58 | aznap frissítve

Obama és Putyin hétfői megbeszélésének közvetlen következménye lehet az orosz légierő szerdán megkezdett támadása Szíriában. Moszkva az akció előtt egy órával értesítette Washingtont. Jóváhagyást kapott Damaszkusztól is, amivel a Kreml hangsúlyozza, hogy Bassar Aszad elnököt tekinti a legitim vezetőnek – ebben van ellentét Putyin és Obama között, de abban, hogy az Iszlám Államot vissza kell szorítani, egyetértenek. Ugyanakkor már vita támadt, hogy az Iszlám Államot támadja-e az orosz légierő vagy Aszad másik fegyveres ellenzékét. De az amerikai elnök mindeddig hallgat.

Alighogy az orosz parlament felsőháza szerdán hozzájárult az orosz hadsereg külföldön történő bevetéséhez, már meg is kezdték a légicsapásokat Szíriában, közölte a CNN.

Egy neve elhallgatását kérő amerikai illetékes szerint az orosz hadsereg a nyugat-szíriai Homsz városnál lévő célpontokat támadott. Az információt megerősítette az orosz védelmi miniszter szóvivője is, aki szerint a légierő az Iszlám Állam (IS) állásait támadja. Moszkva egy órával korábban értesítette Washingtont a bevetésről.

A parlament szavazása egyébként csak szimbolikus megerősítés volt, ugyanis az elnök egy korábbi törvénymódosítás miatt a parlament felhatalmazása nélkül is dönthet ilyen kérdésekről.

A műveletek katonai célja a szíriai kormánycsapatok támogatása az Iszlám Állam elleni támadásaiban

– mondta Szergej Ivanov, az orosz államfői hivatal vezetője, aki megismételte Putyin állítását, miszerint szárazföldön orosz csapatokat nem vetnek be. Egyébként korábban maga Aszad szíriai elnök kérte Oroszországtól, hogy nyújtson katonai segítséget.

Addig, ameddig

Ivanov szerint Oroszország a katonai műveletek során betartja a nemzetközi jogot, és egyezteti hadműveleteit partnereivel, illetve a szövetségesekkel – erről Van, amikor a Pentagon is kénytelen tárcsázni egy bizonyos moszkvai számot című cikkünkben írtunk bővebben.

A katonai akció nem tarthat a végtelenségig, teljesen meghatározott időkerete van. Hogy ez pontosan mennyi - hány napig tart, és hány légi járművet vetnek be - azt érthető okokból most nem közölhetem

- mondta Ivanov. Az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konosenkov a Ria Novosztyi hírügynökséggel azt is tudatta, hogy

a támadás az Iszlám Állam állásait, haditechnikai és szállító eszközeit, távközlési infrastruktúráját fegyver- és üzemanyagraktárait érinti.
 

Az orosz sajtó szerint a támadások elsődleges célja, hogy elvágják az IS-t az olajforrásaitól és megakadályozzák, hogy a feketepiacon eladhassák az olajat, újabb bevételekhez jutva.

Hogy a hosszútávú rendezésnek milyen akadályai és esélyei vannak, arról itt olvashat.

Egyetértenek, és nem is, Obama hallgat

Kézenfekvő volt, hogy az akció összhangban van Obama és Putyin hétfői találkozójával. Az orosz és az amerikai elnök az ENSZ közgyűlése alatt találkozott New Yorkban. Az ENSZ-ben tartott beszédeik utaltak az együttműködés fontosságára, igaz, a találkozó után a megbeszéléseket csak Putyin kommentálta, Obama mindeddig nem. Meglepő, hogy a támadásra úgy került sor, hogy nyilvánosan az amerikai elnök ezzel kapcsolatban nem szólalt meg.

Különösen azután furcsa ez, hogy

John Kerry  az AFP szerint kifogást emelt orosz kollégájánál az orosz akció miatt. A külügyminiszter szerint midez szembe megy a kinyilvánított célkitűzésekkel.

Később Kerry a BBC szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén figyelmeztetett arra, hogy "súlyosan aggályos", ha az oroszok olyan területeken is bombáztak, ahol nincs is jelen az Iszlám Állam. Kerry kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész üdvözölni az orosz katonai fellépést, de csak akkor, ha az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetek ellen irányul. Az amerikaik jelezték, hogy az orosz kérések ellenére az amerikai hadsereg folytatja a légitámadásokat Aleppónál.

Kerryhez hasonlóan nyilatkoztak a szíriai ellenzék forrásai is, akik szerint Homsztól északra öt városban Zavaraneh, Rasztan, Talbiszeh, Makarmia és Ghanto településeken 36 civil vesztette életét.

A Reuters egy névtelen francia diplomáciai forrásra is hivatkozik, amely szerint Moszkva Aszad ellenzékét, a Szabad Szíriai Hadsereg erőit támadja. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter viszont kiállt amellett, hogy a támadások az IS állásait érik.

A kétségeket megfogalmazó nyilatkozatok jelzik, hogy a beavatkozás nem vezet gyorsan az orosz-nyugati kapcsolat javulásához.

Az IS-t aligha védené Moszkva

Hogy pontosan mit támad az orosz légierő az valóban ellenőrizhetetlen ebben a pillanatban, de nem világos, miért is kímélné Moszkva az IS állásait. Elvégre a szervezet Oroszországban terrorista szervezetként van nyilvántartva, ráadásul erősödésének vannak jelei Közép-Ázsia szovjet utódállamaiban. Tadzsikisztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán tagjai a Moszkva által vezetett a Kollektív biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB), így Oroszország alapvető biztonsági érdeke, hogy a térségben ne erősödjenek meg az iszlám radikális fegyveresek.

Ráadásul Putyin a támadás előtt nem csak Obamával egyeztetett: szerdán találkozott az iráni államfővel is. Irán szintén támogatja az IS elleni fellépést és Moszkvához hasonlóan – ellentétben Washingtonnal és az EU-val, valamint Törökországgal, Szaúd-Arábiával és Katarral – kész ebben a szíriai elnököt is támogatni. Igaz, az valóban azt is jelenti, hogy Moszkva és Teherán nem nézi jó szemmel a Szíriai Szabad hadsereg térnyerését, persze kérdés, hogy már az első beavatkozást velük kezdené, nem a nagyobb fenyegetést jelentő IS ellen.

Olyannyira, hogy a szíriai állami televízió beszámolója szerint az orosz légierő a szíriai elnök vezette hadsereggel közösen hajtja végre az akciót – közölte a Reuters. Moszkva nagy hangsúlyt fektet arra, hogy hangsúlyozza Bassar Aszad szükségességét a konfliktus rendezésében, miközben a Nyugat ellenzi a szíriai elnök hatalomban tartását.

A csecsen elnök már nagyon menne

Putyin ismét hangsúlyozta, hogy kizárólag a légierő vesz részt az akcióban, orosz szárazföldi erők nem fognak Szíriában harcolni. Az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy nem mehetnek önkéntesek ezrei Szíriába, "megküzdeni a sátánnal".

"Már egy éve ezen dolgozunk, elsőrendű a harckészültségünk" – közölte Ramzan Kadirov a lehetséges beavatkozással kapcsolatban. Szíriában egyébként csecsen kisebbség is él, más kaukázusi népek, például cserkeszek mellett.

Gyerkekek is meghaltak?

Nyugaton fenntartásokkal fogadták az orosz bombázás hírét. David Cameron a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: ha az orosz légierő akciója a "rettenetes halálszekta" ellen folyó nemzetközi hadművelet része, akkor a bevetés "teljesen rendjén való" lenne – írja az MTI. Ha azonban az orosz katonai fellépés a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjével szembenálló mérsékelt szír ellenzék alakulatai ellen irányul, és célja a szíriai diktátor védelme, azt "retrográd" lépésnek kellene tekinteni a brit kormányfő szerint.

A BBC tudósítása azt írja, hogy az orosz védelmi minisztérium szerda este közölte a bevetés eredményét. Eszerint húsz gyors küldetést hajtottak végre az orosz repülők, és nyolc IS-célpontot támadtak szerdán, megsemmisítve az Iszlám Állam két parancsnoki központját. A Reutersnek nyilatkozó lázadók ugyanakkor azt állítják, az orosz gépek nem az IS-t támadták, hanem a Szíriai Szabad Hadsereg területeit, és körülbelül 50 civil meghalt, köztük gyerekek.

(Borítókép: Homsz egyik korábban lebombázott lakónegyede szeptember 30-án. AFP)

Rovatok