Index Vakbarát Hírportál

Megvan, mikor lesznek a spanyol választások

2015. október 1., csütörtök 23:57

December 20-án lesznek a parlamenti választások Spanyolországban, jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök az Antenna3 országos televíziós csatornának adott interjújában.

A kormányfő elmondta: a parlament a tervek szerint október 19-én szavaz az ország jövő évi költségvetéséről, és utána hivatalosan is összehívja a választásokat december 20-ára.

Rajoy jobbközép Néppártja 2011-ben abszolút többséget szerzett, de az akkori 44,6 százalékhoz képest jóval kevesebbel vezet a felmérésekben.

A katalán választások után négy nappal készült élő televíziós interjúban a kormányfő elmondta: most kevesebb kockázatot lát arra, hogy Katalónia egyoldalúan elszakad Spanyolországtól.

Az interjúban bejátszották azt, a budapesti Keleti pályaudvarnál készült felvételt, amelyen egy szír kisfiú angolul kér segítséget a háború megállításához, írja az MTI.

Mariano Rajoy erre reagálva azt mondta, az ellenség az Iszlám Állam, a dzsihadista terroristák, akikkel szemben keménynek kell lenni. Azt mondta, hogy Bassár el-Aszad elnöktől majd el kell fordulni, de pillanatnyilag számolni kell vele, mert „nem lehet az egész világ ellenség".

Rovatok